Kiderül ez abból is, ahogyan például Kovács Péter, a szövetség főtitkára beszél a román költségvetésből – tehát adólejeinkből – a kisebbségi közösségeknek juttatott támogatásokról: örüljünk, hogy bár negyedét megpályáztatják, magyarázza, törvény szerint erre sem lennének kötelesek, a pénz fölött csakis ők rendelkeznek.
De nem csak ilyen vonatkozásban érhető tetten az RMDSZ-en kívül nincsen élet doktrínából eredeztethető gőg. Még amikor az összefogásra való hajlandóságukat bizonygatják, akkor is minduntalan kibújik a szög a zsákból. Kelemen Hunor szövetségi elnök összetett metaforákkal bizonygatja, hogy ők nyitottak az együttműködésre, a kapu nyitva, a zár leszerelve, hangoztatja. Csakhogy amikor konkrétumokra kerül a sor – miként a marosvásárhelyi helyzet is mutatja, ahol sehogy sem bírják elfogadni, hogy Vass Levente nem csupán az ő jelöltjük –, oda a nyitottság, és látványosan egyszerűsödik az irányelv: mindenkit be kell terelni a tulipános ernyő alá, aki erre nem hajlandó, az áruló.
Persze, nem csupán Marosvásárhelyen próbálják érvényesíteni ezt a stratégiát: az RMDSZ-es megyevezetés Három­széken is minden lehetőséget megragad, hogy a maga táborába csábítsa-kényszerítse azokat a polgármestereket, akik függetlenként, esetleg más párt színeiben nyerték meg a választásokat. Megvannak erre az eszközei, hiszen pénzek és kapcsolatok fölött rendelkezik a megye ura – a polgármester pedig csapdában: ha ellenáll a hívó szónak, elesik a település fejlesztésére fordítható összegektől, márpedig neki eredményeket kell felmutatnia. S mint azt az elmúlt években gyakran tapasztaltuk – különösen a Barótnak visszaosztott pénzek tanúsítják –, a tanácselnök nem is riad vissza attól, hogy a méltányos elosztás elvét semmibe véve büntesse azt a települést, melynek egyedüli "vétke", hogy ellenzéki vezetőt választott.
Amíg tehát ilyen módszerekhez folyamodik az RMDSZ, addig aligha minősíthetjük őszintének képviselői összefogásról szóló nyilatkozatait. Ahhoz ugyanis legalább két fél kellene, a szövetség azonban szemmel láthatóan még mindig nem hajlandó elfogadni, hogy nincs már egyedül a színen. Márpedig e felismerés nélkül esély sincs a valódi magyar–magyar összefogásra és az erdélyi magyar politikai rendszerváltozásra.