Gyászol a Duna Televízió. Hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének hatvanadik évében elhunyt Ördögh Szilveszter, a műholdas közszolgálati csatornát felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja.
Ördögh Szilveszter 1948. október 28-án született Szegeden. 1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar—francia szakán szerzett diplomát. 1975-től a Magvető Kiadó szerkesztője, 1983-tól az Új Írás rovatvezetője. Szerkesztette a Tekintet című, évente hatszor megjelenő kulturális szemlét, és egyik alapítója volt a XXI. Századi Társaságnak.
Munkásságát 1974-ben József Attila-díjjal ismerték el.
Írói, műfordítói és szerkesztői munkásságát az utóbbi években fontos közéleti tevékenységekkel egészítette ki. Nagyon sokat tett a közszolgálati televíziózásért és elsősorban a Duna Televízió munkájának segítéséért. Ördögh Szilveszter 1996-tól 2000-ig, majd 2002-től haláláig a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.