Torkán akadt a marosvásárhelyi orvosi ügye a kormánynak, se kiköpni, se lenyelni nem tudja, így forgatja, s hétről hétre halogatja az ítélet kimondását.
Közben pedig az egyetem urai, kik hatalmukat, pénzüket féltik, hergelik a diákokat. Lassan naponta vonulnak utcára, és a multikulturalitás jegyében az anyanyelvű oktatáshoz való jogot zászlóra tűzve harcolnak az önálló magyar tagozat ellen.
Választási évben járunk, és ez egyáltalán nem segíti a MOGYE helyzetének orvoslását. Az RMDSZ hosszú idő után először áll ki nagyon határozottan egy közösségi ügyért, hatalmát nem gazdasági előnyszerzésre, hanem valós magyar érdekképviseletre igyekszik használni. Ultimátumokat ad, akárcsak egy éve a kisebbségi törvény ügyében, ám ezúttal több szólamban, nemcsak az elnök, Kelemen Hunor mondja, hogy nem engednek, de hetenként üzeni Markó Béla is: ha nem lesz önálló orvosi, nem maradnak a kormányban. Minden bizonnyal komolyan gondolják, választások következnek, s a magyarság szereti a karakán kiállást. Remélik, talán feledtetni tudják a korábbi feladásokat, megalkuvásokat.
Választás jön azonban a román politikum számára is, és a jelenlegi kormánypárt is küzd minden voksért. A kilencvenes évek elejének fülledt román nacionalizmusa még él Marosvásárhelyen, a magyar iskolák szétválasztásának keserves következményeivel lehet riogatni a jobb szándékú többségieket is. Erre játszanak a politikusok, és ezt igyekszik kihasználni a MOGYE vezérkara, ütik a vasat, amíg forrónak vélik. Úgy tűnik, eredménnyel, hiszen sem a régi, sem az új miniszter nem meri megtenni az RMDSZ által követelt lépést, mindig a "következő kedden" születik meg az a kormányrendelet, amely létrehozná a román mellett párhuzamosan, ugyanolyan ranggal működő magyar kart.
Pedig nagy szükség lenne erre, igen fontos volna, hogy az egykor magyarok által alapított vásárhelyi orvosképzés visszanyerje rangját, s a plagizálással is meggyanúsított, román nacionalista vezetés diktátuma helyett magyar tanárok feleljenek azért, hogy külön karon, a legmagasabb szinten képezzenek magyar orvosokat, gyógyszerészeket. Nagy szükség lenne rájuk, hiszen például a legnagyobb magyar többségű városba, Sepsiszentgyörgyre évek óta nem sikerül egy magyar onkológust csábítani, s lassan nem lesz, aki anyanyelvén szóljon a szívgyógyászatra kerülő betegekhez sem. A vásárhelyi orvosin kialakult áldatlan helyzetnek is köszönhető, hogy egyre kevesebben próbálnak ott gyógyítóvá válni, s az alacsony fizetések, rosszul felszerelt kórházak, a külföld vonzása csak tetézi a bajt.
A MOGYE és a magyar orvosképzés tehát korántsem egyszerű politikai ügy, amellyel elizmozhatnak a román és magyar pártok, s a győztes majd learatja a babérokat. Sokkal többről van szó, s ha a magyar politikum kudarcot vall, az önfeladásunknak lesz újabb keserves állomása, nagyon súlyos következményekkel közép- és hosszú távon.
