Több mint huszonegy év után sem született megoldás az Országos Takarékpénztárban Dacia személygépkocsira előfizetők számára. Bokor Tibor háromszéki szenátor szerint most mutatkozik némi remény a kárpótlásra.
2010. október 25-én a szenátus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely kiegészítette a korábbi sürgősségi kormányrendeletet a Dacia-letétesek kárpótlásáról: eszerint nemcsak azok részesülhetnének az államtól kárpótlásban, akik a CEC-nél helyezték letétbe pénzüket, hanem azok is, akik a rendszerváltást követően az egykori Román Fejlesztési Banknál fizettek elő Daciára. A tervezet szerint a mintegy hetvenezer lejes letétet a statisztikai hivatal által kidolgozott számítás szerint számolják át mai értékre.
Bokor Tibor szenátor sajtóközleményben tájékoztatott, hogy a törvénytervezetet jelenleg a képviselőház pénzügyi bizottságában tárgyalják, és a minisztériumtól kaptak egy módosító javaslatot, amelyet a honatya levélben kért. E módosítás révén pontos képet lehet kapni a befizetőkkel és a letett összeggel kapcsolatban, és ha meglesz a jogszabály, törvényerőre emelkedhet, majd indulhat a visszaigénylési folyamat. Továbbra is kérdés azonban, hogy ezt mikor lehet gyakorlatba ültetni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.