A Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítésének előnyeiről és szükségességéről beszélt Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Külügyi Intézet Közép-Európa kilátásai a válság után címmel rendezett konferenciáján.
A szomszédos országokkal való kétoldalú kapcsolatoknak együtt kell szolgálniuk a gazdasági együttműködés fejlesztését, a környezeti és gazdasági érdekek harmonizálását, valamint a magyar közösségek védelmét. A prioritások közé tartozik a Kárpát-medencei gazdasági tér kiépülésének elősegítése – mondta Németh Zsolt.
Már készül a Wekerle-terv, amely kifejezetten Kárpát-medencei lehetőségekre összpontosító gazdaságfejlesztési stratégia – közölte Szakáli István Loránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője. Kiemelte: csak akkor van realitása egy Kárpát-medencei gazdaságnak, ha nem támogatáspolitikaként fogjuk fel, hanem próbáljuk megtalálni a magyar gazdaság érdekeit is ennek keretében.
A magyar vállalatok térségben való jelenlétéről beszélve fontos, hogy ne mossuk egybe, de ne is válasszuk el túlságosan mesterségesen a diplomáciai célkitűzéseket és a gazdasági célokat – mondta Németh Zsolt. Hozzátette: egymással kölcsönhatásban kell vizsgálni az anyaországnak a határon túli magyar közösségekhez és az érintett szomszédos országokhoz fűződő viszonyát gazdaságpolitikai kérdésekben is, és mindezt bele kell helyezni az európai és globális gazdasági összefüggésekbe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.