Hírsaláta

2012. március 12., hétfő, Belföld

NA, LÁSSUK, MI LESZ! A kormánynak holnap el kell fogadnia a MOGYE magyar főtanszékének megalapítására vonatkozó határozatot. Az RMDSZ a kormányon maradás feltételeként szabta a MOGYE magyar főtanszékének létrehozását.

MEGALÁZOTTNAK ÉRZI MAGÁT, DE NEM HAGY FEL A JÁTÉKKAL. Abban a pillanatban, amikor lejár a mandátuma, odahagyja a politikai életet is – jelentette ki a Pro Tévének adott vasárnapi interjújában Traian Băsescu. Külön­ben is – mondta –, az elnöki funkció jelentette élete legnagyobb megaláztatásait is. Mostanában jöhetett rá, hogy a játékos, azaz a beavatkozó elnöki magatartás sem volt jó választás, mert – mint mondta – ez sok rosszat hozott számára. Igaz – fogalmazta meg kis habozás után –, csak azt vállalta, amit válság idején egy felelős államfőnek vállalnia kell. Rákérdeztek, nem szül-e rossz vért, hogy a helyhatósági választások előtt néhány nappal akarják visszaadni a közalkalmazottaknak a korábban levont fizetések még visszatartott részét... Akkor elhalasztjuk a választásokat – vágta ki magát az államfő. Célzást tett arra is, hogy a parlamenti választások után, bárki győz, maga akarata szerint jelöli ki a miniszterelnököt.
AZ IMF MÁSKÉPP GONDOLJA. Egyelőre nem emelhetné a fizetéseket a kormány a Nemzetközi Valutaalapnak írt szándéklevél szerint. A dokumentum elvárása, hogy a béreket és nyugdíjakat továbbra is tartsa befagyasztva az állam. A szándéklevél szerint idén is csökkenteni kellene a közalkalmazottak számát, viszont meghirdethetnek állásokat azokon a területeken, ahol kevés a munkaerő. A Hotnews.ro hírportál úgy tudja, a dokumentumban foglalt vállalásokat módosíthatják.
MIT HOZ AZ ÁRAM- ÉS A GÁZÁREMELÉS. Meg­történhet, hogy jövő évtől 7–7,2 millió háztartási fogyasztó (83–86 százalék) többet fizet majd az energiáért és a gázért, miután liberalizálják az árakat, a fogyasztók csupán 14–17 százaléka kaphat majd állami támogatást, és a szociális okokból nyújtott kedvezményes tarifákat fokozatosan megszüntetik. A lakossági fogyasztók szabályozott tarifáit az elektromos áram esetében 2013–2017 között fogják felszámolni. Jövő évben megkezdődik a lakossági fogyasztóknak szánt gáz árliberalizációja is. Romániában 8,36 millió az áramot és földgázt használó háztartások száma. A sebezhető fogyasztókat 1,15 millió és 1,4 millió közöttire teszik. (Capital)
KEVÉS AZ EURÓ, DRÁGA A HITEL. Elemzők szerint likviditási problémákra utal az, hogy egyre nagyobbak az euróalapú letéti kamatok. A bankok általában évi négyszázalékos kamattal kínálják a letéti csomagokat, de előfordul az ötszázalékos kamatláb is. A Ziarul financiar azt állítja, azért van eurólikviditási hiány a román bankpiacon, mert az eurózónához tartozó anyabankok kevesebb pénzt juttatnak leányvállalataiknak, így ezek kénytelenek önerőből vagy drágább, külföldi kölcsönökből finanszírozni a hiteleket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2012-03-12: Közélet - Váry O. Péter:

Külföldi hírek

Orbán-ellenes Szolidaritás-tüntetés
Orbán Viktor lemondását követelték szombaton a budapesti Kossuth Lajos téren a Magyar Szolidaritás Moz­galom kormányellenes tüntetésén, amelyen csaknem tízezren gyűltek össze. Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke beszédében azt mondta: az új alaptörvényt, a kormány intézkedéseit és az új törvényeket a "történelem szemétdombjára kell hajítani, és el kell égetni".
2012-03-12: Közélet - Iochom István:

Turóczi Mózes-emléknap

Annak tiszteletére, hogy a Gáll Lajos Futókör tagjai az 1848/49-es emlékfutás egyik állomáshelyéül a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhely vezetőjéről elnevezett iskolát választották, a tanintézmény pedagógusai Turóczi Mózes-emléknapot szerveztek.