Idén is a "hagyományokhoz" híven, külön ünnepli március 15-ét Zágonban az RMDSZ és az MPP. A két szervezet a korábbi években sem tudott megegyezni a közös ünneplésről.
A szövetség szervezésében 12 órakor felvonulással kezdődik az ünnepi program, a háborús hősök emlékművénél rövid műsorra kerül sor, ünnepi szónoklatot mond Márton Árpád képviselő.
Kis József polgármester érdeklődésünkre elmondta: az MPP kedd délutánig nem kereste meg azzal, hogy együtt szeretne ünnepelni a magyarok napján. "Szokás szerint az utolsó pillanatban jönnek, mikor már nem lehet változtatni a leszögezett programon, majd azt mondják, kitiltottuk őket az ünnepségről" – vélekedett.
Az MPP tavaly is külön koszorúzott, akkor azzal vádolták Kis polgármestert, hogy kitiltotta szervezetüket az RMDSZ által szervezett ünnepségről. Damó Csaba MPP-elnök elmondta, szervezetük idén is a református templomban ünnepel. A programban istentisztelet, rövid műsor szerepel, és a koszorúzásra is sort kerítenek – hangsúlyozta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.