A küszöbön álló választásokon Szerbia egyesítheti erőit az ország előtt álló stratégiai célkitűzések megvalósításáért – fogalmazott Boris Tadić szerb elnök, miután tegnap május 6-ra kiírta a parlamenti választásokat Szerbiában.
"A választások mindig ünnepi eseménynek számítanak, évekig, évtizedekig küzdöttünk azért, hogy megvalósíthassuk a demokráciát Szerbiában" – hangsúlyozta az államfő, kiemelve, hogy a "választások újabb alkalmat kínálnak a demokratikus elvek megszilárdítására, és Szerbia polgárai bebizonyíthatják, hogy államuk egy szabad ország". Tadić szerint a választási folyamat lezárulásával "azonnal meg kell alakítani a kormányt, hogy nekigyürkőzhessen a nehéz helyzet megoldásának".
Vajdaság számára lehetővé kell tenni a belső önállóságot, elsősorban gazdasági téren, és ennek keretében szükség van a vajdasági rendőrség megalakítására is – jelentette ki Egeresi Sándor, a vajdasági képviselőház elnöke. A politikus úgy véli, hogy a "belső önállóságnak ki kell terjednie a törvényhozói, a végrehajtó és részben a bírói hatalom létrehozására is". A vajdasági parlament elnöke szólt Szerbia atlanti integrációjáról, pontosabban Belgrád NATO-hoz való csatlakozásának a fontosságáról is. "Ez nem lehet tabutéma. A NATO napjaink realitása. Körülöttünk minden ország tagja ennek a szövetségnek. A NATO-csatlakozás nem feltétele Szerbia uniós csatlakozásának, de nem maradhatunk kívül egy biztonsági rendszeren, amely körülvesz bennünket" – hangsúlyozta Egeresi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.