UNGUREANU AZ ANTENÁBAN. Bement az oroszlánbarlangba, azaz az Antena3 stúdiójába a miniszterelnök – miközben a kormánypárt emberei hónapok óta távolmaradásukkal tüntetnek a hatalommal szemben roppant kritikus tévé ellen –, és ahogy a Ziare.com írja: Ungureanu jött, látott és győzött.
A kormányzással kapcsolatos néhány fontos tudnivalót közölt, egyebek közt elmondta, míg meg nem győződik valamelyik főtisztviselő alkalmatlanságáról, nem váltja le, s hogy különösebben nem izgatja Elena Udrea szurkálódása. Kisebb diverziót is elkövetett, amikor eldicsekedett, hogy több ízben beszélt telefonon Victor Pontával, majd kijelentésén enyhítendő bejelentette: hamarosan sort kerít az Antonescuval való kapcsolatfelvételre is. Elmondta, nincs nézeteltérés közte és az államfő között a fizetések kiegészítése ügyében, hisz a társadalombiztosítási járulék csökkentése is ugyanezt a célt szolgálná, de elismerte, hogy ez súlyosan érintené a nyugdíjalapot. Beszélt arról is, hogy a gazdaság beindítása a feltétele a piacgazdaság kialakulásának.
AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB. Románia szinte teljes egészében felkerült az Európai Unió legszegényebb régióinak listájára – legalábbis az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) tekintetében. Az Eurostat által összeállított rangsor utolsó húsz helyezettje között hat (a nyolcból) román fejlesztési régió található: az Északkeleti, a Délnyugat-olténiai, a Délkeleti, a Dél-munténiai, az Északnyugati, valamint a Középrégió, ahová megyénk is tartozik. A sereghajtók Románián kívül kizárólag Bulgáriából, Lengyelországból és Magyarországról kerültek ki – ez utóbbi esetében a Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, illetve Észak-Magyarország GDP-mutatói a legszerényebbek. A statisztika szerint Európa leggazdagabb vidékén – Belső-Londonban – az egy főre eső régiós össztermék több mint háromszorosa az uniós átlagnak. (Új Magyar Szó)
CIGÁNY HELYETT MAGYART SZÁMLÁLTAK. Nem létező magyarokat is megszámoltak a tavaly októberi cenzus alkalmával a Gândul napilap szerint. Teleorman megye Crângu nevű falujában 74 magyar nemzetiségű polgár él az előzetes adatok szerint, a valóságban azonban egy sem. A polgármester szerint egy tisztviselő egyszerűen összekeverte a kódokat, a Teleorman megyei statisztikai hivatal vezetője szerint a hiba éppen a polgármesteri hivatalban történt az összesítéskor, amikor minden romát egységesen magyarnak írtak be.
MEGJÁRHATJA A FŐJUHÁSZ. Gigi Becalit 3000 lejre büntette a diszkriminációellenes tanács, mert amikor kirobbant az Arafat elbocsátása miatti botrány, a rá jellemző pimaszsággal kijelentette, gyűlöli azokat a tiltakozókat, akik az ő román elnökével szemben egy arabért tüntetnek. Közben elsőfokon a bíróság ítéletet hozott a bőröndnyi pénzként elhíresült ügyben is: Becali 1,5 millió euróval akarta megvesztegetni a kolozsvári vasutas-labdarúgócsapatot. A Steaua tulajdonosát nem jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. (Ziare.com)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.