Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor útjára indítjuk a fesztivált, az érdeklődés legalább olyan, mint az első kiadás idején volt – jelentette be tegnap Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója a sepsiszentgyörgyi Reflex 2 Nemzetközi Színházi Biennále nyitónapján. A március 16–30. közötti kulturális rendezvénysorozaton nemcsak rangos színházi előadásokat láthat a közönség, hanem több kísérőprogramon vehetnek részt az érdeklődők.
A Lábas Ház nagytermében tartott sajtótájékoztatón jelen voltak a támogatók képviselői, ugyanott megnyitottak egy új fotókiállítást, mely az előző színházi biennále fényképeiből kínál válogatást (a felvételeket Barabás Zsolt és Henning János készítette).
Bocsárdi vázolta a rendezvény pillanatnyi helyzetét, mint mondta, első három nap alatt eladták az összes bérletet, jegyek már csak néhány előadásra válthatók. Mint elhangzott, a jegyárak viszonylag magasak, de ez nem zavarta a vásárlókat, gazdára talált kilencven 240 lejes és hetvenkét 185 lejes bérlet, a mecénás bérletek közül tizenötöt értékesítettek, ez kevesebb, mint amennyi az első kiadáskor volt. A helyi üzletemberek támogatása gyengébb, mint 2009-ben, viszont a főtámogatók "mélyebben zsebbe nyúltak", ezáltal nagyobb a fesztivál költségvetése – mondta. Ezek mellett előadásonként 25–50 szakmai jegyet is eladtak, viszont van olyan stúdióelőadás, amelyre nagyon nagy volt a tolongás, többen szerettek volna bejutni, mint amennyi férőhellyel rendelkeznek. Sok sepsiszentgyörgyi nem tudott jegyet váltani a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hedda Gabler című előadására – ez iránt érdeklődtek a legtöbben –, ezt kárpótolandó lefoglaltak ötven-ötven helyet két kolozsvári előadásra, így áprilisban és májusban autóbusszal viszik majd oda az érdeklődőket – magyarázta Bocsárdi László, egyben elnézést kért azoktól a nézőktől, akik nem tudnak bejutni a stúdiótermes előadások valamelyikére, de ez sajnos megtörténik a színházi fesztiválokon. Viszont "szép számúak" a nagytermi előadások, aki szeretne belekóstolni a fesztiválba, megteheti.
A Reflexre mintegy kilencven meghívott is érkezik, támogatók, illetve a színházi szakma képviselői, előadások utáni beszélgetések moderátorai. Bocsárdi úgy vélekedett, nagyon fontos, hogy körünkben lesz a világ egyik legjelentősebb, Londonból érkező színházkritikusa, Maria Shevstova, felsorolásában még Alice Georgescu, Marian Popescu és Iulia Popovici nevét említette. A fesztivál részeként fiatal, kelet-közép-európai teatrológus hallgatók számára szakmai tanácskozást (workshop) szerveznek, ezt a projektet Bodó A. Ottó irányítja.
A színházi rendezvény helyszíneit megpróbálták "fesztiválkész" állapotba hozni, ez csak szerényen sikerült, de elkészült az új színházi büfé, amely hangulatában illeszkedik a fesztiválhoz, stílusában szervesen kapcsolódik majd az új stúdióteremhez. Viszont egyelőre ez utóbbi nincs teljesen kész, noha most lesz első alkalommal látogatható, várhatóan csak a jövő év végére szerelik fel minden műszaki eszközzel. A kolozsváriak előadására úgy teszik alkalmassá, hogy az ottani társulat technikai felszerelést is hoz magával, ezen kívül ez a színházi tér a Reflex ideje alatt még egy filmvetítésnek ad otthont. A fesztivál "kocsmája" az Olt utcai Bástya vendéglő, esténként a szakmai megbeszélések után ott tartanak majd koncerteket, bulikat.
A színházi fesztivál egyik fő támogatója – immár második alkalommal – a MOL Románia, amelynek képviseletében Csog Éva pályázati programjaikat ismertetve sorolta, miért tartják fontosnak, hogy a Reflex mellé álljanak. Annak közösségépítő jellege van, nemcsak a helyieknek szól, hanem egy szélesebb régióból vonzza ide az embereket, hatása nemcsak a színházra, hanem az idegenforgalomra is vonatkozik, ugyanakkor műhelymunkát biztosít fiatal színészeknek – mondotta. A fesztivált felkaroló háromszéki önkormányzatok képviselői is kifejtették álláspontjukat: Demeter János, a megyei tanács alelnöke úgy fogalmazott, az anyagi támogatás mellett a megyeháza számára stratégiai fontosságú, hogy ilyen minőségű rendezvényre kerülhessen sor, ez ugyanis elősegíti, hogy Sepsiszentgyörgy a Székelyföld kulturális fővárosává nője ki magát. Czimbalmos-Kozma Csaba a városháza nevében kijelentette, a két intézmény tette azt, amit tulajdonosként tennie kellett: 250–250 000 lejjel és sok apró munkával támogatta a fesztivált, így ez a rendezvény olyan vidéken, olyan városban születhet meg, amelynek élénk, színes kulturális élete van, erre büszkék lehetünk.