Az első tényleges csőd egy fejlett országban

Görögország szigorú költségvetési kikötéseket fogadott el egy százmilliárd eurót meghaladó támogatás fejében. Az egész csomag célja az volt, hogy elkerüljék a teljes csődöt, és lehetőséget teremtsenek az országnak a szükséges pénzügyi kiigazítási folyamatok végrehajtására a pénzügyi piacok erőteljes megrendítése nélkül. Ez a megközelítés azonban önmagában aligha lesz működőképes. Az igazi problémát a görögöknél már nem a fiskális deficit jelenti, hanem a betétek kimenekítése, kombinálva azzal, hogy folytatódik az egész magánszektor túlzott fogyasztása a bevételeket lényegesen meghaladó mértékben, mégpedig immár egy évtizede.

Túlfogyasztás kormányfinanszírozással
A túlfogyasztást a kormány finanszírozta, ami azt jelentette, hogy a külső adósság nagyobbrészt az állami szektor tartozásainak formájában állt fenn. A hivatalos álláspont ennek megítélésében az volt, hogy a túlfogyasztás nyomban megszűnik, amint a kormány visszafogja a kiadásait, és megemeli az adókat. Ez a megállapítás azonban mégsem bizonyulhat helyesnek. A görög lakosság már jó ideje hozzászokott, hogy a lehetőségeinél többet fogyasszon, és ezt folytatólagosan teheti, mert – mint azt Kornai János magyar közgazdász a szocializmus bukása kapcsán megállapította – "puha költségvetési korlátokba ütközött".
Ha a görög háztartásoknak magasabb adót kell fizetniük, akkor pénzt vesznek fel megtakarítási számláikról, és ugyanúgy költekeznek tovább, mint korábban tették. Ez az oka például annak, hogy a szigorú fiskális kiigazítás ellenére Görögország folyó fizetési mérlegének hiánya változatlanul a GDP tíz százaléka közelében mozog. Tetézi mindezt, hogy a betétesek egyre inkább kivonják a görög bankokból a pénzüket, amelyet azután külföldre utalnak. Az ennek összegére vonatkozó becslések változó nagyságúak, a tényleges helyzetet valószínűleg az 50 milliárd euróról szóló adat közelíti meg, amely felér a GDP tekintélyes, 25 százalékos hányadával.
Ez nyilván nem folytatódhat, mert Görögországnak nem lesz hozzáférése a pénzügyi piacokhoz mindaddig, amíg a folyómérleg deficites, és folytatódik a betétek kimenekítése. A bankbetétek otthon tartásának vonzereje meglehetősen alacsony. A görög bankok jelenleg 2,8 százalékos kamatot fizetnek a betétekre, ez több, mint egy német bankban elérhető nulla százalék. A különbség azonban mégis csekély akkor, ha reális az a veszély, hogy Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, ezáltal az otthoni betétek értéktelenné válnának. Ezért a betéti kamatoknak jelentősen emelkedniük kell ahhoz, hogy a lakosság otthon tartsa a pénzét, és megálljon a görög bankrendszer folyamatos vérvesztése. Egyidejűleg el kell tántorítani a polgárokat a túlzott kiadásoktól, másként fennmarad a folyómérleg hiánya.
A görög magánszektor számára a hitelek kamatai meglepően alacsonyak, főleg abban az összefüggésben, hogy a gazdaság teljesen el van vágva a külföldi tőkepiacoktól, és a kormány nem képes semmilyen feltételek mellett forrásokhoz jutni. A görög cégek és háztartások új hiteleinek költségei még ma is csak 6–7 százalékos átlagos szinten állnak. Ez ugyan tekintélyesnek látszik, a németországi szintet azonban alig egy-két százalékponttal haladja meg.
Ennek meg kell változnia. Észtország – amelynek még nagyobb folyómérleghiánya volt a válság előtt – érdekes ellenpéldával szolgálhat e tekintetben. A válság kirobbanását követően a hitelfelvételi költségek 40 százalék feletti szintre ugrottak, ami azonnali kiigazításhoz vezetett a belföldi fogyasztásban. A brutális alkalmazkodási kényszer mindazonáltal gyorsan többletbe fordította a folyó fizetési mérleg egyenlegét, ezt követően az ország hitelképességét többé már nem kérdőjelezte meg senki.

Kamatkérdések
Görögországban mégis miért ilyen alacsonyak a kamatok? A válasz roppant egyszerű: az ország bankjai alacsony, 1–3 százalékos kamatszint mellett változatlanul hozzáférnek az Európai Központi Bank kedvező refinanszírozási lehetőségeihez. Amíg az olcsó pénz áramlása ezen az úton folytatódik, addig fennmarad a tőkemenekítés, és a fogyasztásban sem megy végbe kiigazítás mindaddig, amíg az ország számára fennáll a nagyon puha költségvetési korlát. Végső soron éppen ez az oka annak, hogy az érvényben lévő kiigazítási programok nem lesznek elégségesek akkor sem, ha a görög kormány mindezt úgy hajtaná végre, amint azt eredetileg tervezték.
Ha nem tesznek semmit a tőkemenekítés megállítása érdekében és a belföldi magánkiadások megfékezésére, a görög bankrendszer egyre inkább függőségbe kerül a "monetáris" finanszírozás mechanizmusával szemben. Már­pedig az Európai Központi Bank eddig 120 milliárd eurót juttatott a görög bankoknak (ez az ottani GDP mintegy 60 százaléka), ezért nem engedheti meg, hogy még nagyobb legyen a kitettsége egy éppen most fizetésképtelenné vált országgal szemben. A belföldi kamatok masszív megemelése talán elégséges lenne ahhoz, hogy a megtakarítók otthon tartsák betéteiket. Ha ez nem történik meg hamarosan, a betétek kimenekítése várhatóan fokozódik, amelynek hatására a kormány elrendelheti a betétek befagyasztását, vagy tőkeforgalmi korlátozásokat léptethet életbe. Bármely hasonló lépés megroppantaná a görög bankrendszert, s az tovaterjedhetne Por­tugáliára, Spanyolországra és Olaszországra.
Ha az európai politikusok nem ismerik fel, hogy a tőkemenekítés és a magánkiadások változatlanul magas szintje valódi veszélyt jelent a görögországi kiigazítási programra nézve, akkor hamarosan egy újabb, sokkal nagyobb horderejű válsággal nézhetnek szembe. (a vilaggazdasag.hu nyomán)