Nem lesz ott a londoni olimpián Ian Thorpe, miután a pénteki 200 m gyorshoz hasonlóan vasárnap 100 m gyorson sem jutott döntőbe az ausztrál válogatón.
Az ötszörös olimpiai bajnok 29 éves úszó – aki 200-on 12. lett – a rövidebb távon 50.35 mp-es idejével már az előfutamból sem lépett tovább, s összesítésben csupán 21.-ként zárt. Ahhoz, hogy legalább a váltó tagjaként ott lehessen a nyáron Londonban, az első hatban kellett volna végeznie. A 11-szeres világbajnok jó egy esztendeje, bő fél évtizedes szünet után tért vissza a medencébe azzal a szándékkal, hogy ötkarikás szereplő lehessen a brit fővárosban. Nagyon nehéz megemészteni, hogy nem értem el a célomat. Csalódott vagyok, hogy a versenyzésem nem tükrözte azt a sok munkát és edzést, amit elvégeztem. Ezzel együtt nem bánom, hogy belevágtam, sőt, örülök, hogy megvolt bennem az akarat, és adtam ennek a dolognak egy esélyt –mondta Thorpe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.