AZ RMDSZ URALJA AZ ERDÉLYI MAGYAR SAJTÓT. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt tanácselnök-jelöltje, a Marosvásárhelyi Rádió fél éve fizetés nélküli szabadságon lévő munkatársa egyszemélyes tüntetésén arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a szövetség pénzzel próbálja befolyásolni, esetenként sarokba szorítani az anyanyelvű sajtót.
Biró szólt azokról a családi összefonódásokról is, melyek a hazai magyar médiát jellemzik. "Nem tisztességes, hogy Markó Bélával a felesége készít úgymond pártatlan interjút a közszolgálati televízióban. Nem jó, hogy ugyanezt teszi Borbély László felesége is, aki a Marosvásárhelyi Rádió aligazgatója volt, de nyugdíjazása után is pozícióban maradt. Nem kevésbé szembetűnő, hogy a kormány jelölte ki utódját Szász Attila személyében, aki még nem is versenyvizsgázott. Politikai okok miatt menesztették a Kolozsvári Televízió magyar adása éléről Bardócz Sándort, és helyébe odatették az RMDSZ-hez kötődő Sebesi Karen Attila feleségét. A politikai pályára készülő rádiós újságíró megállapítását osztja a Mircea Toma vezette Országos Sajtófigyelő Ügynökség is, melynek felmérése szerint a hazai magyar nyelvű sajtó – írott és elektronikus média egyaránt –, több mint 80 százalékban alárendeltségi viszonyban van az RMDSZ-szel. (Krónika)
FURCSA PÁRTOK KÉSZÜLNEK A PARLAMENTBE. Corneliu Vadim Tudor és Gigi Becali szövetségre lépett, a Dan Diaconescu-féle párt népszerűsége látványosan nő. Az Adevărul közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 81,6 százaléka úgy látja, az ország dolgai rossz irányba haladnak, ráadásul 34,9 százalék nem menne el szavazni. Diaconescu pártja a közvélemény-kutatások szerint 17 százalék körül áll, míg Vadim Tudor és Becali összefogásának eredménye kiszámíthatatlan. Egyelőre mindketten a választási küszöb alatt állnak. (Ziare.com)
FOGYNAK A NYUGDÍJASOK. Az elmúlt hónapokban a hideg és hosszú tél, valamint más nehézségek miatt százezer ember esett ki "természetes úton" a nyugdíjrendszerből. Az elhalálozás ilyetén megfogalmazását a kormánykörök használják előszeretettel. A természetes fogyáson kívül a szociológusok a nyugdíjazási követelmények megszigorításával magyarázzák a több mint százezres csökkenést. (Realitatea)
ERDŐSÍTENEK AZ ALFÖLDÖN. Másfél hektárnál nagyobb területre igényelhető támogatás e célra. A legnagyobb összeget síksági erdősítéshez nyújtja az állam, a legalacsonyabbat hegyvidékire. Csak olyan személyek jogosultak erre, akik jövedelmük legalább 25 százalékát igazolhatóan mezőgazdasági munkából szerezték. A támogatást ebben a hónapban igényelhetik. Az első évben ültetésre, a következő négy évben csak karbantartásra és jövedelemkiesés pótlására kaphatnak támogatást. Az ültethető fafajták jegyzéke 16-ot sorol fel, a többi között ezüsthárs, akác, fehér nyárfa és vadcseresznyefa. (Marosvásárhelyi Rádió)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.