A Bölöni Farkas Sándor szülőházának helyén álló, 1885-ben épült ingatlant (felvételünk) még nem tudta megvásárolni a bölöni unitárius egyház, de remélik, a következő hónapokban minden akadályt el tudnak hárítani, és július végére
– mikor halálának 170. évfordulója alkalmából Kolozsváron és szülőhelyén emlékkonferenciát tartanak – már a tulajdonukban lesz az ingatlan, a messzi vidékről idesereglőknek meg tudják mutatni, hol fogják az emlékszobát berendezni, s vázolni lehet az épület hasznosítására vonatkozó terveket is. Eredetileg július 25–29-re tervezték a konferenciát, melyre jeles kutatókat hívtak meg. Módosultak a tervek, az értekezlet két nappal rövidebb lesz, és csak első nap tartják a kincses városban, ahol Bölöni Farkas Sándor jelentős szerepet játszott a Nemzeti Casino létrehozásában, illetve egyik kezdeményezője volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek, és ugyanott, a Házsongárdi temetőben lelt végső nyugalomra 1842-ben.Több jeles kutatót kértek fel, hogy a két helyszínen előadással méltassa a korabeli Erdélyben rendkívülinek számító életpályát. (Hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.