Beke Ernő Üdvözlet Sepsiszékről című kötetét mutatták be tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Bástya vendéglőben.
Az album az 1800-as évek végétől 1944-ig készült képeslapokat sorakoztat fel. A kézdivásárhelyi gyűjtő elmondta, a szerkesztési elv az volt, hogy mit lát az utas. Így elsőként az állomást és környékét, aztán az Olt-hidat, majd az Olt és Kossuth Lajos utcát, a parkot mutatta be. Onnan már szét lehet nézni, s az ipari negyedet, a sportlétesítményeket, ezt követően, hogy friss levegőhöz jusson, Sugásfürdőt jelenítette meg. Külön fejezet foglalkozik a környékbeli településekkel. Beke Ernő rövid képeslap-történeti előadást is tartott. Kisgyörgy Zoltán, lapunk munkatársa hangsúlyozta, az elsőhegedűs a gyűjtő, ő csak másodhegedűs vagy kontrás: igyekezett a régi, megfülledt illatot közelebb hozni az olvasóhoz, s a városról és a sepsiszéki településekről olyan információkat közölni, amelyeket nem mutatnak a képes levelezőlapok. A könyvet az ARTprinter és a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó közösen jelentette meg. Antal Árpád András polgármester közölte, a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó tavalyi alapítása óta ez már az ötödik kötet, s az 550-es sorozat a Szent György-napokig tart, utána már Gödri Ferenc-sorozatot indítanak. Kopacz Attila, az ARTprinter ügyvezetője a könyv szerkezetét ismertette, s elmondta, Orbaiszék és Sepsiszék után következik az Üdvözlet Kézdiszékről, majd az összefoglaló, háromszéki album.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.