A prefektusoknak március 29-ig közölniük kell, ha indulni akarnak a helyhatósági választásokon, a többi jelöltet május elsejéig kell nevesíteni – jelentette be Gabriel Berca közigazgatási és belügyminiszter az önkormányzati választások megszervezésének szentelt tegnapi távértekezleten.
Egyúttal azokat az intézkedéseket is megbeszélték, amelyeket a prefektusoknak kell megtenniük – a helyi sajátosságokat figyelembe véve –, hogy nyugodt, békés légkört biztosítsanak a húsvéti ünnepek alatt.
A választások ütemterve szerint március 31-ig kell kijelölni a Központi Választási Iroda bíróit, a pártoknak, politikai szövetségeknek, polgári csoportosulásoknak április 10-ig kell jelképeiket közölniük; a jelölteket május elsejéig kell nevesíteni, és ugyaneddig kell benyújtani az igényt az antennaidőkre. A kampány harminc nappal a választások előtt, azaz május 11-én kezdődik, és június 9-én 7 óráig tart. A kormány arról is döntött, hogy egy-egy technikai bizottságot hoz létre központi és megyei szinteken, illetve Bukarestben, amelynek feladata lesz a helyhatósági választások megszervezésének irányítása. A központi technikai bizottságot a közigazgatási és belügyminiszter vezeti, a megyei bizottságokat a prefektusok. Ezekben a technikai bizottságokban meghívottként jelen lehetnek a parlamenti pártok képviselői, a Román Sajtóklub, illetve civil szervezetek megbízottai.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.