Kétszázezer eurós célirányos támogatásban részesült Kézdivásárhely kórháza, ebből egy komputertomográfot (CT) vásárolnak – tudtuk meg dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvostól, a kórház főigazgatójától, aki azt is közölte, hogy az egészségügyi intézmény életében ez mérföldkövet jelent.
A felszerelés megvásárlására közel 900 ezer lejt kaptak az egészségügyi minisztériumtól, amit már átutaltak a Megyei Egészségügyi Igazgatóság számlájára. A licitet a városi kórház szervezi meg, ami előnyös lehet, hiszen így a lehető legjobb berendezést vásárolhatják meg. Megkezdték a felszerelést befogadó helyiség rendbe tételét az egykori belgyógyászat épületében. A CT beszerzése azért is előnyös, mert a beüzemeltetés után a kézdiszéki betegeknek nem kell Brassóba vagy Sepsiszentgyörgyre utazniuk – hangsúlyozta a főigazgató.(Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.