Kézdivásárhely, városi sportcsarnok. Mintegy 400 néző. Vezette: Gabriel Stroie és Marius Mititelu. KSE: Gazda B.–Csulak, Gazda J., Kovács Sz., Dobra Sz.–Buceleanu, Dobozi, Kovács I., Bartók. Galac: Tomiţă, Cojoc, Emanuel, Ivan, Alin Ilie–Dobrean, Bulanda, Popică, Apostol, Tanasie. Gólszerzők: Kovács Sz. (2), Dobozi (27.) és Cojoc (37.). Sárga lap: Csulak.
Jó játékkal rukkolt elő a hazai együttes, amely a második percben Kovács Sz. révén vezetéshez jutott. Ezt követően megiramodott a mérkőzés, de újabb találat az első félidőben már nem esett. Ennek ellenére volt izgalom a pályán, hiszen mindkét kapunál akadt bőven ziccer. A szünet után sem változott a helyzet, s a második játékrész derekánál Dobozi tovább növelte a kézdivásárhelyiek előnyét, majd három perccel a vége előtt Cojoc tízméteresből szépített. A KSE megérdemelten nyerte meg az alapszakasz utolsó hazai mérkőzését Gazda B. jó kapusteljesítményének és a csapat győzni akarásának köszönhetően. Szép volt, fiúk!(nagy)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.