A gerincbetegség népbetegség szerte a világon – mondja. Ez egyrészt a gerinc feladatából és természetéből adódik, illetve nem rendeltetésszerű használatából. A gerinc ugyanis eredetileg a négy lábon járásra "teremtődött", a két lábra állt ember így eleve kódolt a meghibásodására.
– Azért talán mégsem ennyire sötét a kép, és van mód a gerincbetegségek és -bántalmak kivédésére?
– Van lehetőség, ezt azonban tudatosan és korán kell elkezdeni. Semmikép­pen nem akkor tanácsos a prevenció lehetőségein gondolkozni, amikor már kimutatható a kóros elváltozás, és jelentkezik is kisebb-nagyobb fájdalom formájában. Meg kell tanulni helyesen bánni a testünkkel, jól járni, ülni, feküdni, sporttal, tornával, egészséges mozgással őrizni a gerinc épségét, a csontok, ízületek rugalmasságát. A legtöbb gerincbetegség a helytelen életmód következménye, tehát túlzott fizikai terhelés, mozgásszegénység, elhízás és egészségtelen táplálkozás is kiválthatja, de örökölt kockázati tényezők szintúgy előfordulnak, és olykor még pszichikai okok is állhatnak a háttérben. Az életkor előrehaladtával a különféle, degeneratív, kopásos, csontritkulásos kórképek szinte senkit nem kímélnek, a szervezet elhasználódik. Már 40 éves kortól elkezdődik az a folyamat, amely vissza ugyan nem fordítható, de megfelelő életmóddal, terápiával lassítható, elviselhetővé tehető.
– Ugyanakkor vannak kivédhetetlen, de gyógyítható gerincbetegségek is?
– Természetesen vannak. Lehetnek öröklöttek, baleset, sérülés által keletkezettek, fejlődési rendellenességek, különféle daganatos kórképek. A gerinc­betegségek rendkívül sokfélék. Vannak már fiatal korban megmutatkozó szerzett vagy veleszületett bajok, mint például a gerincferdülés, a serdülőkori helytelen testtartás, a gyulladásos gerincbántalmak, a kopásos esetek, porckorong-elváltozások, ez utóbbiak közül talán legfájdalmasabb a porckorongsérv. Sajnos, újabban egyre több gerincdaganatot diagnosztizálunk: intézetünk műtéti anyagának közel tíz százaléka da­ganatos megbetegedés. A legnagyobb gond, hogy ezek többnyire áttétek, tehát nem prímér, hanem másodlagos daganatok. Az első, emlőben, gyomorban vagy bélben keletkező daganat esetleg nem is okoz tüneteket, de a gerincben kialakult daganatra a nagy fájdalom mindenképpen figyelmezteti a beteget. Sajnos, az összes daganatos áttétnek nyolcvan százaléka a gerincben fordul elő.
– Milyen lehetőségei vannak a terápiát illetően a mai gerincgyógyászatnak?
– A terápiás skála igen széles, mondhatnám azt is, hogy végtelen. A továbblépés alapja mindig a gyors, pontos diagnózis. Rosszul dönt az a beteg, aki félelemből vagy információhiány miatt inkább együtt él fájdalmával, nem keresi fel a szakorvost, belenyugodva, hogy a fájdalom állapot, amellyel együtt kell élni. Nem így van. A fájdalom soha nem természetes állapot, és nem is kell tűrni, mert idővel az életminőség rovására megy. A fájdalom okának megkeresése, csillapítása orvosi feladat, sőt, orvosi kötelesség.
– Sokan azért tűrnek, mert a műtéttől riadnak vissza.
– Soha nem állunk az ajtóban szikével a kezünkben, hogy lecsapjunk a gyanútlan betegre. Ha a gyógyszerek és egyéb lehetőségek, a fizioterápia, gyógytorna, masszázs, gyógyfürdő, elektromos és egyéb kezelések, tehát a konzervatív eljárások nem hoznak eredményt, akkor jöhet szóba műtét, amelyet minden esetben körültekintő kivizsgálás és a beteggel történő egyeztetés előz meg.

(Leopold Györgyi, MTI–Press)