Olosz Gergely felső-háromszéki parlamenti képviselő meghívására a képviselőház ipari és szolgáltatásügyi szakbizottságának tagjai megyénkbe látogatta.
Kihelyezett ülésükön Kézdiszentkeresztet keresték fel tapasztalatszerzés céljából: hamarosan ugyanis a parlament alsóházában terítékre kerül egy törvénytervezet, amely szerint támogatáshoz juthatnak azok a gazdálkodók, akik megújuló energiaforrásokkal foglalkoznak.
A parlamenti küldöttség Domokos Árpád egyik, 3,5 hektáros energiafűz-ültetvényére látogatott, és nem véletlenül, hiszen Kézdiszentkereszten található a környék legnagyobb, több mint harminc hektáron fekvő telepe. Olosz Gergely kifejtette: szerinte fontos, hogy a politikusok a helyszínen is tájékozódjanak a szükséges tudnivalókról. "A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos törvény már 2009-ben megszületett, de nem felelt meg az Európai Unió előírásainak, ezért módosítani kell. A szükséges módosításokat megejtettük, a szenátus már tárgyalt is a kérdésről, de az alsóházé az utolsó szó" – magyarázta a képviselő.
Az energiafűz csak egyik pontja a megújuló energiák felhasználásáról szóló törvénynek, törpe erőművek építésével egy-egy kisebb település közintézményeinek energiaellátását és fűtésigényét is meg lehetne oldani. A küldöttség egyik tagja, Antal István Hargita megyei képviselő elmondta, egy energiafűz-ültetvény esetében a beruházás öt éven belül megtérül. Mivel pedig egy ültetvény huszonöt évig képes megújulni, húsz év során csak hasznot termel a gazdának.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.