Negyvenéves a táncházmozgalom
Az UNESCO szellemiörökség-listájára 2011 novemberében felkerült negyvenéves magyar táncházmozgalom emlékezetes képeiből nyílt kiállítás tegnap a Hagyományok Házában, majd kétnapos konferencia kezdődött.
A Papp László Budapest Sportarénában tegnaptól holnap estig tart a XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár. Mozgalmunk töretlen működésének negyven évét ünnepeljük, sokunknak ez a munka hivatásává vált, mások életformaként vállalták a hagyományos paraszti kultúra minél teljesebb megőrzését – mondta a konferencia résztvevőit üdvözölve Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. Tíz éve működik a Hagyományok Háza, és öt éve már a Zeneakadémián is folyik népzeneoktatás, a hagyomány átélhető. Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára a megnyitón arról beszélt, hogy a nemzeti-népi kultúra megőrzése a magyarság fennmaradásának egyetlen lehetősége. Mint mondta, a néptánc a közösségi erő látványos megmutatkozása, amely hozzájárul egészséges önbecsülésünkhöz. Kulturális kódjai összefogják a közösségre jellemző jegyeket, szimbólumokat, jeles napokat – vélekedett.
Alakul a szlovák kormány
A kormány összetételét még az április 4-én alakuló ülést tartó új törvényhozásnak is jóvá kell hagynia. Ez azonban a 150 fős pozsonyi parlamentben 83 képviselői mandátumot szerzett és egyedül kormányt alakító Smer számára csak formalitás lesz. Az új szlovák kormányban megszűnik az emberi és kisebbségi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesi, még 1998-ban Mikulás Dzurinda első kabinetje idején létrehozott tisztség.
Kiemelt kapcsolatokra törekednek
Magyarország arra törekszik, hogy kiemelt kapcsolatokat alakítson ki Ukrajnával, és fő feladatának tekinti európai integrációjának a segítését – jelentette ki tegnap Ungváron Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki kétnapos munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára. Németh Zsolt megbeszélést folytatott Olekszandr Ledidával, Kárpátalja megye kormányzójával és Ivan Balogával, a megyei tanács elnökével. Az államtitkár hangsúlyozta, a Keleti Partnerség keretében aláírt megállapodás létrejöttében kiemelkedő szerepet játszott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ). Hozzátette: a kárpátaljai magyarságnak és a KMKSZ-nek fontos szerepet kell betöltenie a magyar–ukrán államközi kapcsolatok fejlesztésében, megjegyezve, hogy a magyar kormány a KMKSZ-t a kárpátaljai magyarság legitim érdek-képviseleti szervezetének tekinti. Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy az idén októberben esedékes ukrajnai parlamenti választásokon ismét sikerül magyar képviselőnek bejutnia a kijevi törvényhozásba.
EU–ukrán társulás
Aláírták tegnap Brüsszelben az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási egyezmény szövegét, beleértve az átfogó szabad kereskedelmi övezet létrehozásáról szóló megállapodást. Ezzel a felek – diplomáciai főtárgyalói szinten – még csupán kézjegyükkel látták el a már tavaly decemberre kidolgozott terjedelmes dokumentumot, és ezzel lényegében rögzítették azt a közös megegyezést tükröző szöveget, amelyet aztán később hivatalosan alá lehet írni. A hatálybalépéshez az aláíráson felül majd az úgynevezett megerősítési – ratifikációs – eljárás lefolytatására is szükség lesz mind az EU-tagországok, mind Ukrajna részéről. Az Európai Bizottság szóvivője hangsúlyozta, hogy most csupán az első lépés történt meg, a továbbiak attól függnek, miként alakul az ukrajnai politikai helyzet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.