Barót VSC–Bodok 1–0
Barót, városi stadion, kezdéskor mintegy 80–100 néző. Vezette: Buceleanu Lóránt. Barót VSC: Incze–Kurta, Lázár Cs., Bede, Máthé Gy. (Szakáts 86.), Sugár L. (Vincze 61.), Bódi, Keresztély, Balázsi, Cojocaru, Zelch. Bodok: Gecse (Bartha 45.)–Várdó, Asztalos, Imre, Bajka, Veres, Szabó, Papp (Tamás 66.), Nagy, Dobri, Ilyés. Gólszerző: Lázár Cs. (83.). Ifjúságiak: 0–1.
A mérkőzés színvonala az időjárási viszonyokkal vetekedett, talán előbbire a rossz kifejezés még nem is ideális. Rengeteg volt a pontatlanság mindkét oldalon, egyik csapat sem játszott az elvárásoknak megfelelően, ám helyzetek így is adódtak, főképp a hazaiak előtt. Felépített támadásokat szinte nem is láthattunk egyik csapattól sem, ellentámadások és a pontrúgások jelentettek veszélyt a kapukra. A hazaiak győztes gólja is abból született, Cojocaru szögletére a sérülésből visszatért Lázár Csaba érkezett jó ütemben, és egy méterről a hálóba kotorta a lasztit, eldöntve a mérkőzést. A gól után valamivel színvonalasabb lett a találkozó utolsó pár perce, a frissen beállt Szakáts még kihagyott egy hatalmas helyzetet, de az eredmény már nem változott. Benkő Levente Árpád
Illyefalva–Zágon 0–1
Illyefalva, mintegy 80 néző. Vezette: Szakács Zoltán. Illyefalva: Ráduly–Bocz, Jakab, Boga, Szabó, Bölöni, Ruzsa, Bordás, Duka, Váncsa, Szép. Játszott még: Székely Rudolf, Pál. Zágon: Fazakas–Pânzaru, Ceauşel, Jacob, Kiss R., Suciu, Máté, Csíki, Stătilă, Forró, Axinia. Játszott még: Puşcaşu, Bodoga. Gólszerző: Axinia (6.). Ifjúságiak: 1–0.
Küzdeni akarásból jelesre vizsgázott az illyefalvi csapat, amely a vereség ellenére nagyon jó eredményt ért el a sokkal jobb erőnléttel rendelkező zágoni csapattal szemben.Dénes Csongor
Bereck–Szotyor 5–1
Bereck, közel 50 néző. Játékvezető: Bedőházi Géza. Bereck: Gazda B.–Fülöp, Fenechiu, Bajcsi, Dobra Sz., Postolică A., László S., Suciu, Dobozi, Mocanu, Bandi A. Játszott még: Zölde, László N., Csavar T. Szotyor: Kisgyörgy–Gecző, Korodi M., Jakab, Barabás, Kedves, Bardócz, Molnár, Imre, Kiss, Sáfrány. Játszott még: Korodi D., Gáspár, Kádár. Gólszerzők: Dobozi (30.), Bandi A. (32., 39.), László N. (81.), Dobra Sz. (82.), illetve Kedves (65.). Ifjúságiak: 0–2.
Szép játékkal rukkoltak elő a hazaiak, s a találkozó 30. percében már meg is szerezték a vezetést. A folytatás is a bereckiekről szólt, akik az első félidőben még kétszer zörgették meg a vendégek hálóját. A második félidőben egy picit lezserebben futballoztak a házigazdák, de mégis sikerült két gólt lőniük. Szép volt, fiúk!Fejér Attila
Bölön–Papolc 0–1
Bölön, közel 150 néző. Vezette: Postolică Norbert. Bölön: Gál–Biró G., Geregely, Puskás, Gecse, Cucu, Antal, Német, Katona, Gábor Cs., Incze. Játszott még: Vrencean, Gábor G., Biró Zs., Kisgyörgy. Papolc: Izsák–Filip, Vajda, Georgescu, Eremia, Marincea, Sütő, Nagy, Săndărescu, Szakács, Stana. Játszott még: Cornea, Kőmives. Gólszerző: Eremia (66.). Ifjúságiak: 0–0.
Jó és mozgalmas mérkőzésen hagyott ki rengeteg helyzetet a bölöni csapat, amelyek végül megbosszulták magukat. A találkozó teljes egésze alatt férfias és sportszerű volt a mérkőzés. Kozma Róbert
Bardoc–Perkő 0–0
Ifjúságiak: 1–2.
A nagyon erős szél rányomta bélyegét a találkozóra, amelyet kilencven percen át a házigazdák irányítottak. A második részben a vendégek mindössze egyszer lépték át a félpályát, s a labda nem akart bemenni a szentlélekiek kapujába, annak ellenére, hogy a bardociaknak akadt bőven helyzetük.
Tokos Jenő
Csernáton–Uzon 1–0
Csernáton, mintegy 250 néző. Vezette: Marian Baciu. Csernáton: Bartos–Varga, Máthé A., Máthé L., Lukács, Kocsis, Orbán, Gere, Balogh, Zölde, Elekes. Játszott még: Handra, Miksán. Uzon: Terza–Ördög, Szakács, Butnaru, Moaşa, Cojocaru, Maloş, Sipos, Kiss, Andrei, Harbuz. Gólszerző: Máthé L. (27.). Ifjúságiak: 4–0.
A találkozó első félidejét a csernátoniak irányították, az erős szél pedig nagyon befolyásolta az összecsapást. A második játékrészre már kiegyensúlyozottá vált a csata, olyannyira, hogy mindkét kapunál akadt helyzet.Gajdó Benedek
Ozsdola–Gelence 2–1
Ozsdola, körülbelül 200 néző. Játékvezető: Sylvester Sándor. Ozsdola: Apanaghi–Tóth T., Kovács, Tarcsi, Kiss, Gáll (Samsui), Viţeluş (Szabó), Gazda J., Ferencz, Nagy (Barabás), Vojna (Pál). Gelence: Déva–Gáll, Márkos Szilárd, Audi, Kulcsár, Márkos Szabolcs, Papp, Csulak, Roman, Török (Surdu), Pickler (Sós). Gólszerzők: Tóth T. (70., 75.), illetve Surdu (84). Ifjúságiak: 2–0.
A első játékrészben mindkét csapat tapogatózott, ám a második félidőben az ozsdolai alakulat átvette az irányítást, és Tóth T. két bombagóllal megszerezte a vezetést. A véghajrában a vendégek is gólt lőttek, ám a mérkőzés megfordítására már nem jutott idejük. Gratulálunk a csapatnak a szép játékhoz és az eredményes mérkőzéshez.
Tóth Attila
A Szitabodza–Bodzaforduló mérkőzés eredménye nem érkezett meg.
A rangsor:
1. Zágon 16 0 1 68–8 48
2. Bardoc 14 2 2 41–22 44
3. Bereck 11 1 4 33–11 34
4. Gelence 10 2 6 48–23 32
5. Perkő 9 5 3 27–16 32
6. Barót 9 2 7 35–35 29
7. Papolc 7 2 8 32–38 23
8. Csernáton 6 4 8 22–30 22
9. Ozsdola 7 1 10 29–36 22
10. Bodok 7 0 10 28–39 21
11. Illyefalva 6 1 10 34–38 19
12. Uzon 5 3 10 15–31 18
13. Bölön 5 1 12 27–49 16
14. Szotyor 4 2 11 19–45 14
15. Bodzaf. 3 3 9 17–31 12
16. Szitabodza 3 3 10 21–46 12
A következő forduló mérkőzései (ifjúságiak 15, felnőttek 17 órától): szombaton (április 7.) Bodok–Ozsdola; vasárnap (április 8.) Zágon–Bereck, Szotyor–Szitabodza, Bodzaforduló–Bölön, Papolc–Bardoc, Perkő–Csernáton, Uzon–Barót, Gelence–Illyefalva.
V. Liga
Magabiztos szentgyörgyi győzelmek
A Sepsi Olt SK felnőtt- és ifjúsági csapata egyaránt 7–7 gólt szerzett a hét végi, Hidvég elleni meccsen. Az eredmények: Kommandó–Réty 2–0 (ifjúságiak: 0–7), Kilyén–Kézdi SC 0–1 (ifjúságiak: 0–4), Hidvég–Sepsi Olt SK 2–7 (ifjúságiak: 0–7), Nemere–Kovásznai SE 3–0 (ifjúságiak: 4–3), Torja–Nagyajta 1–0 (ifjúságiak: 4–0), Nagybacon–Árkos 3–4 (ifjúságiak: 3–2), a Dolores pihent.
A rangsor:
1. Sepsi Olt SK 13 2 0 69–12 41
2. Kézdi SC 11 3 2 35–17 36
3. Dolores 11 1 3 67–15 34
4. Árkos 9 1 5 25–19 28
5. Kilyén 8 3 5 30–26 27
6. Kommandó 8 2 5 27–24 26
7. Nagybacon 7 3 6 41–31 24
8. Nagyajta 6 2 7 22–31 20
9. Kovásznai SE 6 1 9 23–38 19
10. Nemere 5 1 9 25–34 16
12. Torja 3 4 9 18–37 13
11. Réty 2 4 9 23–44 10
13. Hidvég 1 5 9 17–45 8
14. Dálnok 2 2 13 17–66 8
Küzdőtéren az utánpótlás
Öt győzelem – ez a háromszéki ifjúsági csapatok hét végi mérlege. Az eredmények: C-kategória: KSE–Fogaras 2–0 (gólsz.: Vulcan, Szabolcs 2), Rozsnyó–Sepsiszentgyörgyi Jövő 0–1 (g.: Vlad Popa); D-kategória: KSE–Fogaras 2–0 (g.: Kozma Botond, Páll Csaba), Rozsnyó–Sepsi Jövő 1–9 (g.: Szekeres József, Pakucs Norbert, Rab Andor, Balcár Kristóf, Finna Norbert, Kulcsár Hunor, Veres Zsombor 3); F-kategória: Brassói Steagul Roşu–Sepsi Jövő 2–7 (g.: Vârtosu Norbert 3, Popescu János 2, Péter Ákos, Adrian Muscal). (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.