Hatalmas érdeklődés kísérte szombaton Csíkszeredában a régóta várt és tervezett, húsmarhatartásról szóló gazdanapot.
A székelyföldi konferenciára Erdély más megyéiből is jöttek érdeklődők. Szakmai előadókként Magyarországról és Franciaországból érkeztek szakemberek, így magas szintű, de ugyanakkor közérthető, egész napot betöltő előadások hangzottak el.
Köszöntőbeszédében Tánczos Barna államtitkár (aki maga is Limousin-tenyésztő Csíkszentkirályban) kiemelte, hogy a húsmarhatartás jó alternatíva lehet sokak számára Székelyföldön. A tejelő állomány és általában a szarvasmarhalétszám évről évre csökken, egyre több a kihasználatlan legelő, amit húsmarhákkal lehet hasznosítani. Az unió szintjén évi 300 ezer tonnás marhahúshiánnyal számolnak, nincsenek értékesítési gondok, így a tenyésztő és családja számára a megélhetéshez szükséges jövedelmi szintet biztosíthatja a húsmarhatartás. Tánczos kiemelte, hogy a kovásznai mezőgazdasági igazgatóság szakembereinek közreműködésével, az unió elvi beleegyezése mellett, most készül a hústámogatás törvényes szabályozása.
Következő lapszámunkban a szakmai előadások tartalmára visszatérünk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.