NEM LÉPNEK KI A KORMÁNYBÓL. Kelemen Hunor a hét végén elmondta: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar oktatást szentesítő, múlt héten kibocsátott kormányhatározat miatt már nem fenyegeti az RMDSZ-t az a veszély, hogy kilépjen a kormányból. Néhány napja még kérdéses volt az RMDSZ kormányon maradása – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. (Szabadság)
BETETT AZ UNIÓS SZABÁLYOZÁS A TOJÁSNAK. Húsvét közeledtével egész Európában drágul és hiánycikk lesz a tojás, ami elsősorban az Európai Unió új szabályozására vezethető vissza. Az Európai Bizottság adatai szerint idén március elején a háztartási fogyasztásra szánt tojás ára átlagosan 55 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, és félő, hogy az árak tovább fognak emelkedni. (Hvg.hu)
NAGYVÁRADI ÁLOM. Biró Rozália, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere felkérte Cseke Attila szenátort, volt egészségügyi minisztert a szövetség Bihar megyei küldöttgyűlésén, hogy vállalja el a jelöltséget Nagyvárad polgármesteri tisztségére. A szenátor elvállalta a felkérést. Nagyváradnak legutóbb 110 éve, Rimler Károly személyében volt választott magyar polgármestere, de akkoriban a magyarság számaránya a városban nem húsz százalék körül mozgott. (Transindex)
ÚJABB RECESSZIÓT LÁT A FITCH. Jelentősen rontotta az euróövezetre szóló idei előrejelzését a Fitch Ratings, a vártnál gyengébb teljesítmény nyomán most már recessziót vár 2012 egészére a valutaunióban. Az eddig fenntartott, 0,4 százalékos növekedési várakozás is már erősen rontott prognózis volt, a Fitch Ratings ugyanis az előző, decemberben összeállított világgazdasági helyzetértékelésében 0,8 százalékról csökkentette erre a szintre a valutaunióra adott, 2012 egészére vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését. Az euróövezeti átlagon belül a cég londoni elemzői legnagyobb mértékben az olasz gazdaságra adott prognózisukat rontották. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.