A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett Adj, király, katonát! ifjúsági vetélkedősorozat harmadik és egyben utolsó elődöntőjét tartották szombaton Kézdivásárhelyen.
Huszonegy, Hargita, Kovászna és több Bákó megyei csángó magyar településről hatvanhárom tanuló vett részt. A versenyre országos szinten ötvenegy helységből háromezer gyermek nevezett be. Bardócz Csaba programfelelős elmondta: az Adj, király, katonát! rendezvénysorozat a családközpontú életszemlélet, valamint a gyermek családban, illetve társadalomban betöltött szerepének tudatosítását, erősítését kívánja elősegíteni. A kézdivásárhelyi elődöntőn részt vevő hatvanhárom tanuló részvételi jogot nyert a nyáron Sepsibesenyőn általa szervezendő hun táborba. Az elődöntő első díját a zsűri a Cseke Alpár, Kopacz Róbert és Gedő Béla összetételű, Szabósegédek nevű "családnak" ítélte oda. Az országos döntőt április 28-án Kolozsváron tartják. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.