Elégedetlenek a háromszéki gazdák, mert a sepsiszentgyörgyi Covalact tejgyár a tej felvásárlási árának csökkentésére készül – mondta el Ötvös Mózes, a szarvasmarhatartók érdekvédelmi szervezetének elnöke.
"Sajnos, minden drágul, csak a tej felvásárlási árát akarják csökkenteni. Az üzletekben azonban ennek ellenére sem lesz olcsóbb a lezsírozott tej" – tolmácsolta a gazdák panaszát Ötvös.
Ötvös Mózes múlt héten több órán át tárgyalt a Covalact vezetőségével az árváltoztatásról. A gazdák pontos tájékoztatása érdekében lapunk is részt kívánt venni a megbeszélésen, de a gyár igazgatónője ezzel nem értett egyet.
"Egy szerződésnek akkor van súlya, ha mindkét fél érdekeit ötvözi. A Covalact viszont egyoldalúan kívánja változtatni a tej árát. Egyetlen indokot sem tudnak felhozni az árcsökkentés szükségességére. Annyit tudtak mondani, hogy nyáron sok a tej" – számolt be Ötvös.
A sikertelen tárgyalás után a gazdák továbbra is fenntartják: ha nem is emeli a tej árát a Covalact, legalább ne csökkentse azt. Eddig csupán annyiban tudtak megegyezni, hogy a legrövidebb időn belül újra fogadják a gyárban a gazdák képviselőit – mondta az elnök. Addig is arra kérik az állattenyésztőket, ne írjanak alá olyan szerződést, melynek értelmében az eddiginél kevesebb pénzért is odaadják a tejet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.