De nemegyszer kopognak az ajtódon vagy hívnak telefonon sosem látott-hallott személyek, rövid üzenetet közvetítenek mobilon, jelentkeznek villámpostán, s mind-mind árujukat, szolgáltatásaikat kínálják, adakozó hajlamukról biztosítanak, körükben, asztaltársaságukban szeretnének tudni-látni.
Akár megható is lehetne ez a lépten-nyomon követő érdeklődés és figyelem. Mintha csupa jóakarat és nagylelkűség venne körül. Nem érezhetni hát környezeted részéről többé közönyt? Megszűnik az elszigeteltség- és kirekesztettség-érzésed ezek után? Mindenki téged akar megnyerni valamely jó ügynek? Tűnik, mintha nélkülözhetetlen láncszem lennél valamely kisebb vagy nagyobb közösségben. Hiszen mind-mind azt szeretnék, hogy például olcsón jussál hozzá olyan áruhoz, termékhez, amelyre nincs szükséged, hogy gyorsan vehess fel hitelt kedvező kamattal akkor is, ha még fejedben sem fordult meg ilyen ügylet. Áruk és szolgáltatások mellett aztán bő a kínálat elvekből, eszmékből és hittételekből is. Fel lehet adni a régieket, ajánlják, hogy cserélgesd-váltogasd a jól beváltakat másakkal, számunkra eleddig idegenekkel, hasonlóképpen meggyőződésedet, kipróbált tapasztalatodat, továbbá hitvesedet vagy egyházadat is. Elkápráztató anyagi javakra, bármire feljogosító diplomákra lehet szert tenni, hihetetlen előmenetelt lehet elérni ily "kedvező" körülmények közepette!
Ami gondolkodóba ejt látva-hallva ezeket a tüneményes és gyanús jelenségeket, valamint tendenciákat, nem másra, mint az adott nyelvi közeg természetére vonatkozna ezúttal. Tudvalévően nyelv által, beszéd útján férhet közel ügynök az ügyfélhez, eladó a vevőhöz, illetve kínálat a kereslethez. A nyelv pedig egy gondolkodásmódot, illetve észjárást tesz érzékelhetővé. Eladható hát a talmi, vissza lehet élni az adott szóval, be lehet csapni a jóhiszeműt? Lehetővé tenné mindezt a magyar nyelv természete?
Illyés Gyula mondotta ki, hogy nyelvünk "természeténél fogva az egyszerűséget és a világosságot kívánja". S azonnal hozzátette, hogy rámutasson a magyar különlegességére: "Nem minden nyelv ilyen. Vannak nyelvek, amelyek nem is annyira az észhez, mint inkább az érzelmekhez akarnak szólni. Vannak még csavaros, sőt, köntörfalazó természetű nyelvek is." E kijelentéseket követően Illyés a magyarázattal sem maradt adós. Szerinte a magyar nyelvnek "a maga sajátos természete onnan van, hogy kialakításában vajmi kevés része volt az alkuszoknak, kereskedőknek, fiskálisoknak s más efféle csűrő-csavaró beszédű embernek. Jobbára kétkezi emberek nyelve volt a magyar."
Nyelvünk létalapjai, a valóság és a gondolkodás kuszálódott össze, vált átláthatatlanná jó ideje. Komoly kihívás a valóságot és az igazságot közölni nyelv által, de ha még rejtegetnivalója is van a beszélőnek, akkor bizonyára valótlant fog állítani, s könnyen mellőzi az igazság kimondását is.
Ma, amikor nap mint nap erőszakos kufárokkal találkozol, amikor kikerülhetetlenek a kétes reklámok és a hamis, talmi eszméket hirdető próféták, csoda-e, hogy nyelvünk régi természete odalesz? A maradandó, életet s népet megtartó munkát ma is egy egyszerű és világos gondolkodásmód alapozhatná meg, illetve az ezt kézzelfoghatóvá tevő, s nem valamely csűrő-csavaró beszéd. De azt tapasztalni, hogy a nyelv útján nemcsak kimondható, mi a valóság s mi az igaz, hanem ugyanúgy el is leplezhető, tekintettel az üzletté lett világra.