MEGÉRKEZETT BUDAPESTRE NYÍRŐ JÓZSEF KOPORSÓJA. Megérkezett szerda este a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre az a gép, amely Nyírő József hamvait hozta, miután kedden Madridban az Almudena köztemetőben exhumálták. Az 1953-ban a spanyol fővárosban elhunyt székely író egyik utolsó írásában – amelyet szellemi végrendeletének tartanak – így fogalmazott: "Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe." A hamvakat május 24-én a csíksomlyói búcsúra induló Boldogasszony zarándokvonattal szállítják Székelyföldre, és azt tervezik, hogy Csíkszeredától Székelyudvarhelyig huszárok kísérik, ahol május 27-én, pünkösdvasárnap temetik újra. (Magyar Hírlap)
HÁROM NAPPPAL HAMARABB CSÖNGET A POSTÁS. A húsvéti – igaz, az ortodox – ünnepekre való tekintettel a Román Posta bejelentette, hogy a nyugdíjakat és a segélyeket e hónapban három nappal korábban kézbesítik. Akiket nem találnak otthon április utolsó munkanapján, azaz e hó 27-én, a postahivatalokban vehetik fel ellátmányukat.(Puterea)
MRU LESZ-E A MEGVÁLTÓ? Pártot alapítana Mihai Răzvan Ungureanu. A miniszterelnök egy kedd esti televíziós műsorban a riporter ama kérdésére, hogy tervezi-e új párt vagy mozgalom megalapítását, igennel válaszolt. Azt is elmondta, erre csak miniszterelnöki munkájának egy hónap múlva esedékes parlamenti értékelése után kerülhet sor. A dezertálásokkal küzdő demokrata-liberálisok körében Mihai Răzvan Ungureanuban látják az arculatváltás és a párt tiszta lappal való újjászervezésének reményét. (MTI)
EBA FÉLRESZAVAZOTT. Az Európai Parlament ama javaslatát, hogy Románia változtassa meg Koszovót illetően a külpolitikáját, valamint a Koszovó integrációjáról szóló határozatot, 375 igen, 97 nem szavazattal elfogadta a testület. Igennel szavazott az államfő lánya, Elena Băsescu is, holott az elnök több ízben is kinyilvánította: Románia illegálisnak tekinti a tartomány függetlenségét. EBA elmagyarázta a Gandul.info újságíróinak: lehetetlen, hogy ő egy ilyen szavazatot elnézett volna, a tévedést elektronikus levéllel is magyarázni próbálta, és annak kijavítását kérte, de azt a választ kapta, "technikai okok miatt" nem lehetséges. EBA-ként szavazott még további 17 román képviselő.
SEGESVÁR IS FÜTYÜL A TANÜGYI TÖRVÉNYRE. Bár két éve szeretne létrehozni önálló magyar iskolát Segesváron az ottani magyar közösség, a Maros Megyei Tanfelügyelőség rendre figyelmen kívül hagyja kérésüket. Tavaly azzal az indokkal utasították vissza, hogy az iskolahálózat elfogadása után nyújtották be igényüket, idén pedig egyszerűen válaszra sem méltatták. A 26 ezres lélekszámú Segesváron a lakosság valamivel több mint 17 százaléka magyar. 400 gyerek tanul anyanyelvén a város különböző iskoláiban. A tagozatok egyesítésével szeretnék létrehozni a magyar iskolát, amelyet Petőfi Sándorról neveznének el. (Duna TV)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.