Mégis beszüntette április 3-án megkezdett tiltakozó akcióját Polgár László, a KSE futsalcsapatának volt edzője.
Az indításkor azt nyilatkozta, hogy meghatározatlan ideig naponta 10 és 12 óra között "A jogos fizetésemet kérem a városvezetéstől" feliratú táblával a nyakában áll majd a kézdivásárhelyi városháza előtt decemberi fizetését követelve.
Polgár a múlt év októberétől ez év március végéig volt az A-ligás teremfocicsapat edzője, akkor a városvezetés menesztette tisztségéből. Szerinte rosszindulatból nem akarják kiadni a fizetését, azért döntött a néma tüntetés mellett.
Másnap azonban már nem jelent meg a városháza előtt, abbahagyta tüntetését, mivel sikerült Rácz Károly polgármesterrel beszélnie, aki politikai huliganizmussal vádolta meg. Ezért leállt, nem szeretné, ha ügyét a választási kampányban használnák fel, de továbbra is jogot tart elmaradt decemberi fizetésére – aminek kiadására nem kapott semmiféle ígéretet a polgármestertől.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.