Beszüntették csütörtökön a munkát a Fenestela 68 Kft. munkásai Illyefalván, miután a vállalat adósságai az elviselhetetlenségig felhalmozódtak irányukban.
"Két elszámolással, egy előleggel és a túlórapénzekkel adósunk a cég" – mondották az alkalmazottak. Hozzátették: péntek reggel az ebédjegyeket sürgősen kiosztották nekik, s úgy tudják, a megoldást keresik az irodán. Ott éppen rendőrségi jegyzőkönyvfelvétel folyt, a Magyarországon tartózkodó igazgatót telefonon értük utol, Miklós Ervintől sikerült megtudnunk: a Fenestela nagy baja, hogy a tavaly júliusi kétmillió eurós korszerűsítés és beruházás után az állam augusztus óta késik a 800 ezer euró visszatérítésével. Kétmillió eurós évi termelési értéknél ez érthetően égető hiányt okoz. Az igazgató úgy tudja, az állami visszatérítés minden vizsgálaton átment, a napokban a kormányhatározat is kijöhet, reménykedik, április folyamán helyreáll a cég pénzügyi egyensúlya. "Rendelésünk, munkánk lenne, ahogy a pénzek jönnek, folyamatosan adjuk ki az embereknek kisebb tételekben, ma is kapnak két-két milliót az ebédjegy mellett. Végtelenül sajnálom, hogy a húsvétot így kellett megérniük" – fejtette ki.
A Fenestela a város és Illyefalva legnagyobb munkaadóinak egyike, melyet a válság kevésbé érintett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.