A ma kezdődő Csoma-napok különlegessége a magyarországi kanizsai és pápai vendégek fellépése – mondta el lapunknak Molnár János szervezőbizottsági tag. A műsort színesíti a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont színjátszói, a Diákszínpad fellépése – ők épp negyvenedik születésnapjukat ünneplik.
"Van színház, és ettől várjuk, hogy az idei Csoma-napok nagyobb tömegeket mozgasson meg. A tanári kar vakáción, eddig az érdektelenséget azzal támasztották alá, hogy dolgozniuk kell. Most kiderülhet, miért volt az eddigi érdektelenség" – nyilatkozta érdeklődésünkre Gazda József tanár, a rendezvény főszervezője.
A Csoma-napokkal kapcsolatosan Molnár János hangsúlyozta: idén is bő a választék, a sajátosságot mutató tudományos konferencián részt vevő Csoma-kutató tudósok jelenléte is sokat bizonyít. "Csoma-jelenségről van szó, ahol változó témakör mellett örök érvényű, maradandó dolgokról beszélünk" – mondta Molnár.
(A Csoma-napok részletes programja lapunk Mi, hol, mikor? oldalán)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.