Farcádi Botond
Tulajdonképpen örülhetnénk. Előkelő helyen áll Háromszék a településeknek és a megyei tanácsnak a kormány tartalékalapjából kiutalt pénzek rangsorában. Harminchat Kovászna megyei önkormányzat részesült kisebb vagy nagyobb mértékű pénzügyi segítségben – ezt az összeget pedig minden bizonnyal a helységek fejlesztésére, életkörülményeink javítására fordítják.
Nem, semmiképpen sem vész el évek óta emlegetett, de mindig csak hamarosan induló nagy projektek átláthatatlan labirintusában, mint történt az például a számos helyi vállalkozást csődközeli helyzetbe sodró A borvíz útja program esetében. Nem is holmi impozáns, soha ki nem használható építmények, víz nélküli kezelőközpontok vagy sportcsarnokok felhúzására költik, melyek legfőbb célja a baráti cégek közpénzekkel való feltöltése, hogy szükség esetén – például választási kampányban – megfelelően viszonozzák a szívességet a párt számára. És minden bizonnyal az is csak véletlen egybeesés, hogy éppen az önkormányzati választások előtt két hónappal vált egyszeriben ily nagylelkűvé az a kormány, amely nem is olyan régen Európában is példátlanul keménynek számító megszorításokat vezette be, 25 százalékos bércsökkentéshez, a szociális járandóságok lefaragásához, adónöveléshez folyamodott az ország pénzügyi stabilitására hivatkozva. A tanárok, orvosok, hivatalnokok fizetésének helyreállítására azóta sincs fedezet, minden a gazdaság teljesítményétől függ, magyarázzák, az egyébként ugyancsak adólejeinkből álló tartalékalapot azonban szemmel láthatóan afféle kiapadhatatlan kampány-erszényként használják, bele-belenyúlnak, és szórnak abból a június 10-i megmérettetésre készülő polgármestereknek, tanácselnököknek. Teszik mindezt nyíltan, szemrebbenés nélkül, meg sem próbálva bár a látszatra vigyázni – és ezen már nem is csodálkozik senki.
A magyarság képviselői sem. Sőt, maguk is kéjjel számolnak le politikai ellenfeleikkel, minden kormányzati forrástól megfosztják őket, büntetve egyúttal azon magyar települések lakosságát is, amelyek élére nem RMDSZ-es vezetőt választottak.
Pedig egy nemzeti kisebbség érdekvédelmi szervezeteként legalább ők beláthatnák az ilyen praktikák veszélyeit. Nem oly távoli emlék még, miként próbálták elsorvasztani a székelyföldi megyék gazdaságát, infrastruktúráját a román kormányok. Ősszel ismét választások következnek. Mi történik, ha ezúttal nem lesz szükség az RMDSZ-re a parlamenti többség megteremtéséhez? Utcára vonulunk, és diszkriminációt kiáltunk, miután hatalomban lévén magunk is ugyanígy cselekedtünk?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.