Április 23. után választanak új államfőt
Várhatóan az április 23-án kezdődő parlamenti héten választanak új köztársasági elnököt – derült ki a házbizottság tegnapi ülésén. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta: a házbizottság ülésén Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnöke arról tájékoztatta a frakciókat, hogy akkor határoz majd meg pontos időpontot a köztársasági elnök választására, ha a képviselőcsoportok a jelöléssel kapcsolatos előkészületeket megtették.
* Réthelyi Miklós azt mondta, nem vehette el a döntést az egyetemtől az államfő kisdoktorija ügyében; a Heti Válasznak adott interjúban a nemzetierőforrás-miniszter azt is hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem döntése tartalmilag rendben van. Az újság internetes oldalán tegnap megjelent interjúban a tárca vezetője kifejtette: sajnálta, hogy a sajtóban az kapta a hangsúlyt, hogy a tényfeltáró bizottság jelentését felbontatlanul visszaküldte az egyetemnek, és félreértelmezték a valós üzenetet. A lépéssel azt szerette volna jelezni, hogy az új alaptörvény értelmében az állam nem jogosult dönteni a tudományos igazság ügyében. A kisdoktorival kapcsolatos állásfoglalás tudományos ügy, nincs illetékessége benne – tette hozzá.
Kampánybusz Szabadkáról
Kampánybuszt indított tegnap Szabadkáról a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), hogy a május 6-i szerbiai választások előtt minél több emberrel személyesen is megismertethesse programját. Fremond Árpád, a párt köztársasági parlamenti képviselője a jármű indításakor Szabadkán tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy a kampánybusz a következő huszonkét napban mintegy 2500 kilométert tesz meg, több mint száztíz településre jut el. Az egyedi kampányeszköz lehetőséget teremt arra, hogy a VMSZ aktivistái közvetlen kapcsolatot teremtsenek a választókkal, és személyesen is bemutathassák nekik a pártnak A Vajdaságért, egy normális Szerbiában címet viselő programját.
Clinton a szíriai tűzszünetről
Fontos lépés a szíriai tűzszünet létrejötte, amennyiben az kitart – jelentette ki tegnap Washingtonban Hillary Clinton, az amerikai diplomácia vezetője a G8-csoport külügyminisztereinek kétnapos tanácskozása befejeztével. Clinton hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad rendszerének maradéktalanul végre kell hajtania az ENSZ és az Arab Liga megbízásából közvetítő Kofi Annan hatpontos béketervét, és nem válogathat. Az amerikai külügyminiszter – utalva a küszöbön álló észak-koreai műholdfellövésre, amely ballisztikus rakétatechnológián alapul – hangsúlyozta: a G8-külügyminiszterek felszólították Észak-Koreát, hogy tartsa magát nemzetközi kötelezettségeihez, és tartózkodjon a provokációktól.