Az eredeti terveknek megfelelően jövő hét végén megrendezik a Forma–1-es Bahreini Nagydíjat, noha több szervezet is a futam törlését szorgalmazta az országban uralkodó állapotok miatt.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken, a Kínai GP helyszínén kiadott közleményében jelezte: a rendelkezésre álló adatok szerint nincs ok a bahreini verseny törlésére, a biztonsági garanciák adottak. Az elmúlt hetekben felerősödtek azok a hangok, melyek szerint a feszült politikai helyzet miatt törölhetik a futamot, ám végül a FIA döntése alapján erre nem kerül sor. A tavalyi versenyt a súlyos zavargások miatt nem tartották meg. A 2010-es Bahreini GP-re több mint százezren látogattak el, és a nézők félmilliárd dollár értékben költöttek azon a hétvégén.
Hamilton öt hellyel hátrább
Öt hellyel hátrább sorolják Lewis Hamiltont (fotó) a hét végi Forma–1-es Kínai Nagydíjon. A McLaren brit pilótája azért rajtolhat legjobb esetben is csak a hatodik helyről vasárnap Sanghajban, mert váltót cseréltek az autójában. A brit istálló csütörtökön jelentette be, hogy az idénybeli második, malajziai futam után észlelték a problémát, szűk három héttel ezelőtt. Az F1 szabályzata kimondja, hogy váltócsere esetén a versenyző a következő GP-n az edzésen elért pozíciójánál automatikusan öt hellyel hátrábbról köteles rajtolni. Hamilton jelenleg második a vb-pontversenyben, öt ponttal lemaradva a spanyol Fernando Alonsótól (Ferrari).
A Kínai Nagydíj időmérő edzését ma 9 órától, a versenyt pedig vasárnap 10 órától rendezik meg (élő közvetítés: M1, DigiSport 1 és RTL).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.