Kelemen Hunor szombaton kijelentette a Mediafax hírügynökségnek, a koalíció ülésén szorgalmazni fogja, tegyék lehetővé az államosított ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását.
Az RMDSZ elnöke Bogdan Drăgoi pénzügyminiszter korábbi nyilatkozatára reagált, aki azzal indokolta a kormány közvitára bocsátott restitúciós törvénytervezetét – melynek értelmében a kárpótlás ezentúl nem az ingatlan teljes, reális értékét, hanem annak 15 százalékát jelentené –, hogy nincs pénz a kárpótlás kifizetésére.
Kelemen Hunor kolozsvári sajtótájékoztatóján leszögezte: nem ért egyet, hogy kiiktassák a jogszabályból azt a lehetőséget, miszerint, amikor teljes az iratcsomó, és az ingatlanok visszaadhatók volt tulajdonosaiknak, ezt ne lehessen megtenni. Azon lesznek, hogy a közvita végére a természetbeni visszaszolgáltatás lehetősége újra bekerüljön a törvénybe, tette hozzá, ugyanakkor szerinte azt is meg kell vizsgálni, mi történt az elmúlt három évben, amikor az állam kárpótlást sem fizetett, de természetbeni visszaszolgáltatásról sem rendelkezett, miközben egy halom pénzt költött az ingatlanok felértékelésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.