Hírsaláta

2007. november 22., csütörtök, Belföld

MI LESZ A PÉNZZEL? Hivatalos kéréssel fordult a tanügyminiszterhez Antal Árpád és Toró T. Tibor parlamenti képviselő, arra várva választ, hogy a kolozsvári Babeş―Bolyai Tudományegyetemen a törvény által megszabott módon használják-e fel a magyar és német szakokon tanuló diákok után járó megemelt fejkvótát, a pénz eljut-e a rendelkezés törvényes haszonélvezőihez, a magyar és német oktatókhoz és egyetemistákhoz.

A képviselők azért fordultak a tárcavezetőhöz, mert felmerült a gyanú, hogy a BBTE vezetősége a kisebbségi hallgatók után járó megemelt fejkvótából származó alapokkal nem rendeltetése szerint gazdálkodik. Pár nappal ezelőtt erre vonatkozóan kérést fogalmazott meg Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke is. Ő Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkárhoz fordult levelével, amelyben a kérés mellett leszögezi: ,,Európában nincs egyetlen, államilag finanszírozott egyetem sem, ahol a költségvetési sarokszámokat ne bocsátanák bármelyik érdeklődő oktató vagy állampolgár rendelkezésére." (Paprika Rádió)

MAGYAR UTCANEVEK NÉLKÜL. Sem Nagyváradon, sem Marosvásárhelyen nem szerelték fel a magyar utcanévtáblákat, pedig mindkét város tanácsa határozatot fogadott el erről. Nagyváradon még tavaly szeptemberben döntöttek a kétnyelvű feliratokról, a szakbizottság hónapokig vitázott a táblák grafikai megjelenítésén, a polgármester szerint pedig vannak ennél fontosabb dolgok. Marosvásárhelyen egy hónapja született meg a tanácsi határozat, és tíz napja megkezdték a táblák cseréjét, de az elnevezés magyar fordítása nem szerepel rajtuk, csak az utca vagy tér szó olvasható magyar nyelven, például: Piaţa Trandafirilor tér. (Krónika)

ADÓ ADÓ HÁTÁN. Világszinten a negyedik, az EU-s államokban pedig az első Románia a cégek által fizetett adók számának tekintetében. A vállalkozásoknak egy év alatt 96-féle adót és illetéket kell kifizetniük, kétszer többet az EU-s átlagnál ― írja a Cotidianul.

TITKOSSÁ VÁLIK, AMI ÁTLÁTHATÓ? Titokban módosítani készül a kormány az információhoz való hozzáférést és a döntéshozatali átláthatóságot szabályozó törvényt ― hívta fel a figyelmet a Helsinki Bizottság Romániai Emberjogi Szervezete. A belügyminisztérium új közigazgatási törvénykönyvet készít, és ennek a rendelkezései felülírják a már meglévő jogszabályokat. Ha ebben a törvénycsomagban szabályozzák, hogy az átláthatóság kötelező a végrehajtó hatalom számára, könnyen úgy értelmezhető, hogy nem kell alkalmazni az igazságszolgáltatás és törvényhozás esetében, így ellenőrizhetetlenné válik a parlament, de a bíróságok is. (România liberă)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2007-11-22: Közélet - Ferencz Csaba:

Behozták a lemaradást (Sapard-program)

Egymilliárd eurót fizettek ki a Sapard-program révén, s ezzel két és fél év alatt sikerült behozni a korábban felhalmozott lemaradást — jelentette ki Klárik László.
2007-11-22: Közélet - x:

Kitüntették Tőkés Lászlót

A Szent Korona Szövetség Érdemrend Keresztjét adományozta Tőkés László püspöknek a Szent Korona Szövetség országos elnöksége.