A múlt héten a magyar országgyűlésben a legnagyobb vitákat az összeférhetetlenségi törvény váltotta ki, amelynek lényege, hogy hatályba lépése után országgyűlési képviselők a parlamentin kívül nem vállalhatnak más munkát.
Ez érinti a polgármestereket is, akik ezután nem lehetnek egyszerre képviselők és polgármesterek. A Fidesz kétharmados parlamenti többsége először forgott veszélyben, ugyanis a Kereszténydemokrata Néppárt harminc képviselője nem szavazta meg a törvényjavaslatot, s az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik képviselői értettek egyet vele. Megkezdődtek a tárgyalások a KDNP és a Fidesz szakértői között, előreláthatólag a kereszténydemokrata honatyák csak akkor szavazzák meg a törvényt, ha a parlamenti képviselőket érintő új javadalmazást csak a következő parlamenti ciklusban, az új, kétszáz fős parlamentben vezetik be. * Továbbra sem világos, hogy lesz-e megegyezés a Nemzetközi Valutaalap és a magyar kormány között, s ha igen, mikor. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Valutaalap politikai feltételekhez köti a hiteltárgyalások megkezdését, ami elfogadhatatlan. A Valutaalap képviselői pedig úgy vélekednek, hogy Magyarországnak először az Európai Unióval kell megegyeznie bizonyos, az unió és a Velencei Bizottság által kifogásolt és bírált ügyekben, különös tekintettel a Nemzeti Bank függetlenségére, a bírák korai nyugdíjaztatására, a bíróság veszélyeztetett függetlenségére és az adatvédelmi biztos jogkörének szűkítésére. Ezek a törvények összeegyeztethetetlenek az unió jogrendjével. A tárgyalások tehát előreláthatólag tovább folytatódnak. Hogy lesz-e egyáltalán hitel, kérdéses. Az ellenzéki politikusok és némely közgazdászok szerint időhúzásról van szó. * Általános megdöbbenést keltett a kormány azon elképzelése, hogy szűkítik a vasút- és autóbuszjáratokat, 420 vasútvonal és 30 buszjárat szűnik meg, amivel a bírálók szerint csak az utazók életét nehezítik meg, akik nehezebben juthatnak el ezután munkahelyekre, iskolákba stb., a járatleállítás nem jár különösebb eredménnyel, már ami a spórlást illeti. A kormány szakállamtitkára hangsúlyozta: nem leépítésről, hanem ésszerűsítésről van szó, a MÁV veszteségeit akarják csökkenteni. * Egyre több szó esik újabb és újabb adókról, felröppent például a tranzakciós adó, ami a bankátutalásokat érintené (a részletek még nem ismertek!), s arról is beszélnek, hogy bevezetik az ötkulcsos áfát. Az alapvető élelmiszerek áfáját öt százalékra csökkentenék, míg a luxuscikkekét harminc százalékra emelnék. (A magyar általános forgalmi adó az egyik legmagasabb az unióban.) * Folynak az átvilágítási törvény vitái is. Schiffer András, a Lehet Más a Politika képviselője olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely a 3/3-as és 3/2-es ügyosztály teljes dokumentációját nyilvánosságra hozná, különös tekintettel az egykori tartótisztekre s azokra a vezető beosztásban dolgozó személyekre, akik tulajdonképpen irányították a magyar titkosszolgálatokat, kivéve azoknak az ügynököknek a dossziéit, akik ma is tevékenykednek. A Fidesz szakpolitikusai az ügyosztályok teljes dokumentációjának nyilvánosságra hozatalával nemzetbiztonsági okokból nem értenek egyet. Hogy milyen lesz az új törvény, és kikre vonatkozik majd, egyelőre nem világos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.