Nemrég még legyintettünk: az a szavazattöredék, amelyet az MPP Marosvásárhelyen elvisz, abban az esetben, ha a román pártok nem lépnek egymással szövetségre, még elviselhető, mert marad az erős alap: az EMNT és az RMDSZ összefogása. Nos, heteken át tartó mellébeszélés, hezitálás, mondvacsinált ürügyek tálalása után az RMDSZ kihátrált a szóbeli megállapodások mögül, és önálló jelölttel rukkolt elő.
A két magyar párt két külön csapáson indul tehát – nulla eséllyel. Közülük kiemelendő a harmadik, az EMNP, amely Marosvásárhelyen nem indít saját jelöltet. Marad tehát a két magyar jelölt, és amint ez kiderült: Smaranda Enache polgárharcos is indul, függetlenként, jelentős magyar támogatásra számítva, és tovább aprózva a magyar szavazóbázist.
A továbbiakban csupán az RMDSZ-re érdemes figyelni, mert az események fő sodorvonalát ez határozza meg. De mi lehet az oka, hogy az RMDSZ egy eleve vesztett csatába indul, biztos győzelemre segítve a román jelöltet?
Valósnak tűnik az a feltételezés, hogy valamiféle egyez­ség áll a választási manőver mögött. Az RMDSZ eleve "elveszettnek" minősítette – minek nevezzem? – anya- vagy székvárosát. És mintsem belehajszolja magát egy vesztes csatába, inkább megszervezi azt, és megpróbál a maga számára hasznot húzni a veszteségből. Az RMDSZ a maradék két székely megyében a közvélemény-kutatás és a közhangulat alapján választási diadalra készülhet. Ponto­sítok: nem az RMDSZ csúcsvezetése nyeri meg ezeket a csatákat, a választási siker elkönyvelésébe besegít majd Buka­rest, magának vindikálva az eredményt.
Marosvásárhely pedig a jelenlegi RMDSZ-csúcsvezetés hatalmi bázisa marad, még akkor is, ha polgármestert veszít, mert a szövetség farvizén fontos közéleti funkciókba juttatott apparátusnak menedékhelyet tud biztosítani. És továbbra birtokolja majd a hatalmat is. Egyébként ez az a város, illetve megye, amelyben és ahol húsz év alatt ugyanaz a személyi összetételű vezetés maradt. Hargita és Kovászna megye, Szatmár mégiscsak frissített. Vásárhelyen a "régi motorosok" nem hajlandóak helyet szorítani senkinek sem a pályán. Még úgy sem, hogy szerre-sorra egy-egy tehetséges fiatalt beemeljenek maguk közé.
A választások alkalmával a matematikai, az észérvek mellett roppant fontos a választók érzelmi hozzáállása. Az RMDSZ immár "történelmi" hibái közé sorolható a hazai román pártok körüli "legyeskedés", ide-oda farolás, és még ennél is furább a magyarországi pártokhoz való viszonya. A hazai magyar lakosság körében folyamatosan visszatetszést szül az anyaországgal való kapcsolatok megannyi fonáksága. Politikusaink személyi és pártkapcsolatai is. A Horn-, Medgyessy-, Gyurcsány-adminisztrációval való paktálások politikai kártétele nyilvánvaló.
Nem elviselhető az a modor sem, ahogyan és amiként a hazai magyar politikai csoportosulásokat minősítik. Ko­vács Péter főtitkár gorombaságokkal terhelt nyeglesége, amint például az EMNP-ről nyilatkozik, ellenvetést, fanyalgást vált ki.
Alighanem a nagy többség számára világos, hogy az EMNP-t éppen azért kellett életre hívni, hogy az RMDSZ-ről leszakadt, vagy csak formailag kötődő, a politikai életből kiábrándult magyarságot újra aktívvá tegye, s ezzel – közvetve – az RMDSZ bázisát is erősítse. Ezt az állapotot a személyeskedő hangvételű kijelentésekkel és taktikázással csak rontani lehet.
A marosvásárhelyi történet arra is szomorú példa, hogy a város megtervezett elveszejtéséből teljességgel kihagyták az egyházi és civil szervezeteket, amelyek dr. Vass Levente támogatói közé felsorakoztak. Ugyanez a helyzet a népes egyetemihallgató-táborral is.
Mindebből kitűnik, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi vezetői és hangadói csak a politikai hatalmi elit szűk csoportját képesek "képviselni", s a tulajdonképpeni választók manipulálható masszaként jelennek meg választások alkalmával a politikai porondon.
Egyébként ezen az állapoton még mindig nem lenne késő változtatni. Egyezség kellene! Olyan, mint amilyen Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kezdeményezésére az EMNP-vel megköttetett, ahol közös polgármesterjelölt személyében egyeztek meg.