A Bartalis János Keresztény Kulturális Egyesület tavaly november óta szervezi havi rendszerességgel Közéleti kerekasztal című rendezvényeit Brassóban – nagy sikerrel.
Az ottani érdeklődés adta az ötletet e rendezvény "áthozatalához“, s igaz ugyan, hogy a brassói magyarság összehasonlíthatatlanul kevesebb szellemi táplálékhoz jut, mint a sepsiszentgyörgyi, de a bőség zavarával sem kell küszködnie – mindezek ellenére Zelenák József esperes lelkész bízik benne, Sepsiszentgyörgyön is megfogan a Közéleti kerekasztal. Melynek célja keresztény szellemben beszélgetni kulturális, irodalmi, egyházi, és miért ne, politikai dolgokról, a mindennapjainkat kisebb vagy inkább nagyobb mértékben meghatározó összetartozásról és széthúzásról – egyszóval mindenről, ami érint bennünket. A sorozatindító rendezvényre ma délután hat órától kerül sor az evangélikus-lutheránus egyházközség imatermében (Széna utca, a templom hátsó bejárata), meghívottja Benkő Levente újságíró, történész, aki a Maniu-gárda székelyföldi tevékenységéről beszél. Házigazdák Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Zelenák József esperes lelkész. (vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.