KÖNNYÍTETT HONOSÍTÁS. Wetzel Tamás, a honosításért felelős magyarországi politikus a nagyváradi Demokrácia Központban tartott sajtótájékoztatóján beszámolt: eddig összesen 157 ezren tették le az állampolgársági esküt, többségük – mintegy hetven százalék – erdélyi, illetve partiumi.
A terveket illetően a miniszteri biztos elmondta, hogy a formanyomtatványok és az anyakönyveztetés vonatkozásában tovább egyszerűsödik az ügyintézés: mostantól az iratok kézbesítését kérésre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is felvállalhatja, megkímélve ezáltal az érintetteket az utazás költségeitől és fáradalmaitól. Akik értesítést kapnak a konzulátusról, hogy megérkeztek az okmányok, keressék fel a legközelebbi Demokrácia Központot. Itt megbízólevelet kell kitölteniük, amellyel felhatalmazzák az EMNT illetékesét az iratok átvételére. (Krónika)
MENEKÜLNEK A KORMÁNYPÁRTBÓL. Már csak tíz szavazatra van szüksége az ellenzéknek, hogy bizalmatlansági indítványa megbuktassa Mihai Răzvan Ungureanu kormányát. Az elmúlt napokban tömegesen léptek át a szocdem vagy liberális pártba a hatalom képviselői, s mind Antonescu, mind Ponta azt nyilatkozta, hogy a menekülési hullám még nem állt le.( Antena3)
FÉKEZHETETLEN DRÁGULÁSOK. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint tíz év alatt a földgáz ára ötszáz, a távhő ára pedig közel négyszáz százalékkal nőtt. A vasúti jegyek 350 százalékkal drágultak. Az élelmiszerárak is jelentősen növekedtek az elmúlt tíz esztendőben: a zöldségekért és gyümölcsökért átlagosan több mint két és félszer kell többet fizetni, mint 2001-ben. 2001 és 2011 között az infláció mértéke 146 százalékos volt. Az életet az teszi elviselhetetlenül nehézzé, hogy eközben a bérek igen szerényen növekedtek. A statisztikai intézet adatai szerint 1990-ben 3381 lej volt a nettó átlagbér, ami a kilencvenes évek magas inflációja miatt 1995-re már 211 000 lejre emelkedett. A hivatalos nettó átlagbér 1998-ra érte el az egymillió lejt, ami 2004-re már 5,4 millió lejre ugrott. Rá egy esztendőre, a lej "erősödésekor" (négy nullát ekkor vágtak le) 746 lejben állapították meg ezt az összeget, ami 2009-re 1385 lejre emelkedett. A statisztikai intézet legfrissebb, immár 2012-re vonatkozó kimutatásában a nettó átlagbér értéke 1472 lej. Összehasonlításként: idén Romániában a nettó átlagbér 342 euró, Magyarországon 482 euró, Szlovéniában pedig 1004 euró.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.