Markus Böckle és Tho­mas Bugnyar, a Bécsi Egye­tem, illetve a szintén Auszt­riá­ban található Konrad Lorenz Kuta­tóállomás kognícióbiológusai tizenkét hol­lót neveltek fel együtt, majd átadták különböző állatkerteknek. A szétválasztás után három évvel a kutatók megvizsgálták, hogyan viszo­nyul­nak egymáshoz az egykori társak. A madaraknak lejátszották vwolt társaik, illetve ismeretlen fajtársak hangját. A hollók eltérően reagáltak a hangokra, tehát különbséget tudtak tenni ismerős és ismeretlen állat között – írták a kutatók a Current Biology folyóiratban a Der Standard inter­netes kiadásának (www.der­standard.at). ismertetése sze­rint. Böckle és Bugnyar arra is kíváncsi volt, hogy az állatok képesek-e megkülönböztetni pozitív és negatív emlékeiket. És lám, a hollók egyértelműen más hangot adtak ki annak megfelelően, hogy a hallott társsal annak idején baráti vagy ellenséges volt-e a viszonyuk. A hosszú távú emlékezet ilyen vetületét most elsőként sikerült az állatvilágban dokumentálni – állította Böckle.
A hollók eltérő hangnemet használnak aszerint, hogy baráthoz vagy ellenséghez kívánnak szólni. Az ismeretlen vagy ellenséges egyedek hallatán nyakukat megnyújtják, hogy hangjuk mélyebbé váljon. (Amúgy az emberek és a szarvasok is ehhez a módszerhez folyamodnak, így próbálják felnagyítani a hang alapján észlelhető testnagyságukat.) Ellenben, ha egy régi barát hangját hallják, barátságos tónusban válaszolnak.