A hétfő este megnyílt, május 13-ig látogatható tárlat meglehetősen próbára teszi a közönséget: akarva-akaratlan keresni kezdi mindenki a – "nem átfogó, csak önkényes pillanatképet nyújtó" – válogatást összekötő szálakat, és azonosítani próbálja azt az ismeretlent, aki a rajzok, installációk, videók mögül várja, hogy felfedezzék. Van, ami könnyebben megadja magát – a családon belüli erőszak elleni küzdelemre mozgósító nullás kilométerkő, az újságtorta vagy az újságcímekből összeállított ironikus versek, a kőolajkorszak és az utána következő új szolgaság, a népdalból ihletődött, "lemegyek a földbe lakni" kisfilm (amelyben a képernyő maga a földkupacra helyezett ajtó), a határon túl került magyarlakta területekről összehordott kövek üzenetét sokan vették, az aprólékos munkával készült Két felhő, illetve az emberi viszonyokat két pohárral ábrázoló rajzok keresett egyszerűsége már több találgatásra adott okot. A vállalkozó kedvűek interaktív számítógépes játék elé is leülhettek, de varrhattak is egy óriástűvel, más-más kezeket megvilágítva. Még választási aktualitás is akadt: a kissé megpuhult aszfalton látható sok-sok széklábnyom a helyezkedés, pozíciókeresés kritikájaként is felfogható. Érdekes, elgondolkodtató a kiállítás, megéri beugrani.