Bocsánatot kér a magyaroktól
Bocsánatot kérne a magyaroktól az egyik szlovák honatya. Alojz Hlina szerint a szélsőséges nézeteiről ismert Jan Slota többször is megsértette a Szlovákia határain belül és túl élő magyarokat.
A képviselő az új szlovák kormány programjának parlamenti vitáján kérne elnézést. Mindent elrontott, amit csak lehetett, de most Slota kora véget ért – ezt mondta Alojz Hlina, az Egyszerű Emberek mozgalmának egyik parlamenti képviselője. A politikus azt is bejelentette, hogy bocsánatot kér a magyaroktól. "Az ő megnyilvánulásai egyszerűen szörnyűek voltak – ezt ki kell mondani. Én csodálom a magyarokat a türelmükért" – magyarázza a képviselő. Hlina 2009-ben polgári aktivistaként kért elnézést Ján Slota kijelentései miatt. Egy másik alkalommal lelopta a Szlovák Nemzeti Párt épületének oromzatáról a szlovák zászlót, azt állítva, hogy e párt vezetője csak szégyent hoz a szlovák nemzeti lobogóra.
Éhségsztrájkol Julija Timosenko
Éhségsztrájkot kezdett a börtönbüntetését töltő volt ukrán miniszterelnök. Julija Timosenko az ügyvédje szerint péntek óta nem eszik, a börtön részéről azonban egyelőre nem erősítették meg a hírt. Timosenko ügyvédje azt mondta, védence éhségsztrájkkal tiltakozik az ellen, ami az országban történik, és az ellen is, ami vele történik a börtönben. Az ügyvéd szerint Timosenko a karján és a hasán is megsérült, amikor pénteken akarata ellenére átszállították a börtönből a kórházba. Ügyvédje szerint a volt kormányfő állapota súlyos, hátfájdalmai miatt nem tud felkelni az ágyból.
Lemondott a holland kormány
Lemondásáról döntött a holland kormány sajtóértesülések szerint hétfői válságtanácskozásán, amelyet azt követően hívtak össze, hogy a múlt hét végén eredménytelenül fejeződtek be a tárgyalások a kisebbségben lévő kormánypártok és eddigi külső támogatójuk, a szélsőjobboldali Szabadságpárt között a szükséges további költségvetési megtakarításokról. Hivatalos forrásból közvetlenül a rendkívüli kormányülést követően csak annyit közöltek, hogy Mark Rutte miniszterelnök délután találkozik Beatrix királynővel. A kormány lemondását minden bizonnyal előre hozott választások követik Hollandiában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.