Említettük már lapunkban, hogy nehéz meghatározni Berecz András kilétét, mert a magyar nép hagyományos gondolkodásának mindenféle kifejezésmódját megkeresi, hogy azt átadhassa az utókornak.
Szeret énekelni, mulatni, mesét mondani, tréfálkozni, évszázados táncaink sem idegenek tőle, mindezt akkora alázattal és hűen közvetíti, hogy azon sem csodálkoztunk el, amikor egy vargyasi mesemondó hallatán valaki megjegyezte, majdnem olyan, mintha Berecz András mondta volna. Megbizonyosodhattunk erről a Szent György Napok vendégeként kedden előadott műsorából is. A Háromszék kérésére a mesében rejlő valóságról és igazságról alkotott hitvallását osztja meg olvasóinkkal.
Berecz András: Azt szeretem a mesében, hogy többet tud, mint a mesemondó, és ha az ember hűséges a dalhoz, az is többet tud, mint az énekes. Olyan sok embernek az indulata, a tudománya, a megfigyelése szorult bele ezekbe a tökéletes formákba, hogy ezek mércét jelentenek az emberiség gondolkodásában, pedagógiájában. Ha például a Mátyás királyos mesékből nemcsak egyet-kettőt olvasunk el, hanem a felgyűjtött összeset, akkor egy népnek az etikai kódexét ismerjük meg.
– Honnan ismeri fel egy nép, egy közösség, hogy amit évszázadok múlva is visszaidéznek, abban a számára is érvényes igazság rejlik?
– Szerencsés az a nép, amelyiknek az emlékezetében van valaki, akinek megidézésekor azt tudja megrajzolni, akit szívesen elvisel maga felett. Így kell kinézzen egy főnök, egy igazgató, egy elnök, ez az, akit a magyar ember szívesen elfogad. Nem minden népnél van ez meg. Most divatos szó lett a hungarikum, hát én úgy tartom, ezek a Mátyás-mesék kifejezetten ide tartoznak.
– Milyen eszközei vannak a mesemondónak ahhoz, hogy ezeket az igazságokat valóban eljuttassa a hallgatósághoz?
– A köztulajdon másik nagy öröme, hogy egymáson próbálták ki az emberek. Amelyik részén a mesének a hallgatóság elaludt vagy vakaródzott, azt mindig megnyeste a mesemondó. Amelyiken pedig felpattant a szeme mindenkinek, és láthatóan lázba jöttek az emberek, azon mindig tudott egy kicsikét hizlalni. De mindig csak addig, ameddig a fül még jól érezte magát. Ez olyan világban, mint a miénk, amely fecsegéssel teli van fertőzve, nem kis dolog. Az is nagy dolog, és lassan szinte provokatív, hogy a mese érthető nyelven beszél. Nagy és igaz dolgokat és bonyolult jelenségeket igyekszik egyszerűen átadni. Ez is különleges a mi korunkban. A mese végtelenül szerény, nem akarja magasabbra emelni magát, mint a hallgatósága. A mese mindenkiből közönséget tud faragni.
– Rendszerek jöttek, mentek, a korok változtak, hogyan igazodik ehhez a változáshoz a mese, a népdal üzenete?
– Az ember mást hámoz ki a meséből korról korra, az ellenben biztos, hogy a mese valamit nagyon tudhat, mert most előjött a sarokból, ahol eddig térdepelt. Leverte a port a lábáról, a térdéről, és egy kicsit a méltóságát kezdte visszakapni. A Grimm-testvérek, a nemzeti romantika, a polgárság odautalta a gyermekvilágba. A mese által valami tündérek, zavaros boszorkányok közlekednek, erről azt mondják, ez a gyermekeké. Nagy idő volt, amíg ez visszalopódzkodott a felnőtt irodalomba, most pedig szinte reneszánszát éli a mesemondás egész Európában. A különböző népek egymás meséit is kezdik hallgatni. Ebben mi, magyarok egy kicsit elmaradtunk. Az, hogy egy ilyen digitális, felgyorsult világban a mese előkerült, biztosan más a jelentése, mint régen. De azért az alapdolgok, hogy az emberi létezésre biztat, hogy a bánatot mulasztja, a jókedvet elő-előhozza az emberekből, tükröt tart a bűneinkhez, azt jelenti, a mese körülbelül ugyanazt a feladatot végzi, amióta létezik. Amíg érvényes, hogy az ember születéssel jön a világra, és halállal lopódzkodik ki innen, a kettő között esetleg szerelmes is talál lenni, addig a mese érvényes.
