Összefogás helyett visszafogás

Eszmefuttatása több ponton sántít – a népszámlálási adatok tükrében, de akár az életszínvonal folyamatos romlása közepette is meglehetősen furcsán hat az elért eredmények felnagyítása, hangoztatása –, az együttműködésről szóló fejtegetésében azonban a legkirívóbb példa éppen Marosvásárhely esete. El is szólja magát a politikus, amikor leszögezi: az RMDSZ nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen városban ne állítson saját polgármesterjelöltet. Hát erről szólna a történet? Arról megfeledkezni látszik a szövetség képviselője, hogy voltaképpen saját jelöltje mögül farolt ki a szövetség Vass Levente félreállításával és Frunda György versenybe küldésével, mindezt bizonyára azon háttéralku nyomán, melynek értelmében övék maradna a megyeitanács-elnöki tisztség. Hogy ezzel Marosvásárhely valószínűleg örökre elveszett? Hogy ennek kicsengése, üzenete további magyarokat távolíthat el a szavazóurnáktól? Az most, úgy tűnik, nem fontos.
Érveléséből és az elmúlt hónapok, hetek eseményeiből az is egyértelműen kitetszik: az összefogást csakis oly módon tartják elképzelhetőnek, ha mindenki más beáll az RMDSZ ernyője alá. Csakhogy éppen az ilyen, kizárólagosságra alapuló logika, az aki nincs velünk, az ellenünk elv hívott életre immár két másik magyar politikai alakulatot is. És még most sem az a kérdés, hogyan lehetne megszólítani a politikától elfordult, kiábrándult magyar választókat, inkább az egymásra mutogatással, sikerpropagandával vannak elfoglalva.
Nem csoda, hogy az egységes fellépés ilyetén értelmezése elfogadhatatlan a másik két magyar szervezet számára: rövid távon identitásuk feladását jelentené, hosszabb távon pedig talán végérvényesen odalenne a plurális keretek közötti együttműködés esélye. Maradna hát valamiféle szent és sérthetetlen egység – mely mögött mind kevesebben és kevesebben állnak.