Falunapokat szervezett az elmúlt hét végén Csíkszentgyörgy–Bánkfalva Ifjúsági Szervezete (CSIBISZ) és a község polgármesteri hivatala.
A háromnapos rendezvényen színvonalas előadások és játékok követték egymást. Péntek a sportvetélkedők napja volt: asztaltenisz, csocsó és más vidám vetélkedőkre került sor, szombat délelőtt kézműves-foglalkozásokra, délután pedig különböző színpadi előadásokra, ahol fiatal és idős egyaránt jól érezhette magát. A Real Dance és Hip-Hop moderntánc-csoport fellépését díjátadás követte. Az est fénypontját a koncertek jelentették: László I. Attila, Desperado és Csepregi Éva (Neoton Família) szórakoztatta a közönséget, utána a buli hajnalig tartott. Vasárnap a fúvószenekar ébresztette a helybelieket és vendégeiket, a lelki feltöltődésre vágyók szentmisére mentek. A délután folyamán a község díszpolgárává avatták dr. Bárth János néprajzkutatót, aki Csíkszék és egyben Csíkszentgyörgy község múltjában is búvárkodott. Később a község nagykorúvá vált lakóit köszöntötték, majd Csíkbánkfalva és Menaság néptáncos csoportjainak tapsolhatott a közönség. Az est vidám hangulatát a csíkmindszenti színjátszó kör biztosította, végül tűzijátékkal és reggelig tartó bállal zárult az ünnep.
FÜSTÖS ELŐD LÁSZLÓ CSIBISZ-elnök
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.