ROSSZABB, MINT A ROMÁNOKNAK. Kiss Tamás szociológus Kolozsváron bemutatta az erdélyi nemzetiségek társadalmi helyzetéről készített tanulmányát. Kiderült, hogy városon a románok, falun a magyarok élnek jobban, a felmérés részeredményei azt mutatják, hogy az erdélyi magyarok kevesebbet keresnek, mint az erdélyi románok.
2011-ben, az adatfelvétel időszakában kiszámították, hogy Romániában a háztartások egy főre eső átlagjövedelme 777 lej volt. Az erdélyi magyarok ettől nyolc százalékkal maradtak el, a százezres lélekszám feletti nagyvárosokban viszont átlagban 15 százalékkal kevesebbet keresünk, mint a románok. A felmérés másik következtetése: úgy tűnik, a magyar társadalmon belül jóval kisebbek a jövedelmi egyenlőtlenségek, mint a román népességen belül. Kiss Tamás az iskolázottsági eredményekből azt olvasta ki, hogy az egyetem elvégzésének esélyét jelentős mértékben csökkenti, ha valaki magyarnak születik. A magyar felsőoktatásban nagy gondok vannak, például túlsúlyos a szociológiai, filológiai képzés az országos átlaghoz viszonyítva, és kevesen jelentkeznek mérnöki és pénzügyi szakra. (Szabadság)
KÉT HÉT MÚLVA VÉGET VETNEK A PARLAMENTI SZTRÁJKNAK. Május 8-án véget ér az ellenzék parlamenti sztrájkja a képviselőházban. Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetője bejelentette: az ellenzéki képviselők két hét múlva visszatérnek a képviselőházba, és minden fontos törvényt meg fognak szavazni. Victor Ponta, a párt elnöke úgy véli, május nyolcadikáig a kormánykoalíció a képviselőházban is elveszti a többségét. (Erdély FM)
NEHEZEN GYŰLNEK A TÁMOGATÓ ALÁÍRÁSOK. Pár nappal a jelentkezési határidő lejárta előtt csak a szükségesnek mintegy felét tudta összegyűjteni Smaranda Enache, aki függetlenként indul Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért. A Pro Európa Liga társelnöke nehezményezi, hogy a törvény által megszabott számú aláírásokat május elsejei határidővel kell benyújtani a választási irodákba, holott az ezt megelőző napokra munkaszünetet adtak, és a közjegyzői irodák sem működnek, ahol négy példányban kell hitelesíteni az aláírásokat tartalmazó íveket. Smaranda Enache diszkriminatívnak tartja az intézkedést, és beadvánnyal fordult az országos és a helyi választási irodákhoz, amelyben kéri a leadási határidő meghosszabbítását. Amennyiben ez nem történik meg, és nem sikerül leadni az iratcsomót, az emberi jogok megsértéséért bepereli az államot. (Népújság)
JÓRÉSZT TEJPORBÓL KÉSZÜLT TEJET ISZUNK. A jogszabályok és a joghézagok miatt iszunk zömmel tejport – jelentette ki Stelian Fuia mezőgazdasági miniszter. Az üzletekben árult tej nagy része nem friss tehéntej, ugyanis tejporból készül, és ugyanez elmondható más tejtermékekről is, a tejfölt például állati zsiradékkal dúsítják. A miniszter szerint meg kellene alkotni az élelmiszer-ipari termékek jegyzékét, így a jövőben a vásárlók tudni fogják, hogy mit tesznek az asztalukra. A miniszter kijelentése a fogyasztók körében nagy felháborodást keltett, és részletek közreadását követelik. (Ziare.com)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.