Második állomásához érkezett múlt hét végén a Civil Suli rendezvénysorozat: Kolozsvár után Sepsiszentgyörgyön hangzottak el politikai, közéleti, a civil társadalommal kapcsolatos előadások.
,,Lezser, kötetlen, fiatalos sulit szeretnénk" — mondta Sándor Krisztina, a szervező Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, a résztvevők pedig kérdéseikkel, felszólalásaikkal hozzájárultak a hangulat megteremtéséhez. A MIT elnöke elmondta: a Civil Suli ötlete három évvel ezelőtt merült fel, idén pedig az Európai Bizottság Youth in Action (Fiatalok lendületben) programjában szereztek támogatást a rendezvénysorozat lebonyolítására. A program célja, hogy középiskolás és egyetemi hallgatók számára politikai, közéleti, a civil szférát érintő kérdéseket mutasson be. A sepsiszentgyörgyi Amőba Oktatási Központ konferenciatermében lezajlott rendezvényen előadást tartott Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Bereczki Kinga tanár, Csinta Samu újságíró, Kolumbán Gábor egyetemi tanár, Kovács Lehel István, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, valamint Nagy Pál színházigazgató. Az előadások olyan témákat érintettek, mint az autonómiatörekvések, a többnyelvűség, a sajtószabadság, a civil és az ifjúsági szervezetek, az önálló állami magyar egyetem.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.