Kaposváron emléktáblát állítanak Rigó Jancsinak (1858–1927), a híres cigányprímásnak. A táblát a Kapos Hotel falán helyezik el, amelynek helyén korábban a Korona Szálló állt. A kalandos életű, tehetséges hegedűs sokszor lépett fel ott, az 1870-es évek elejétől Barcza József híres zenekarában játszott.
A táblán feltüntetik a cigányprímás Kaposvárhoz való kötődését – Rigó Jancsi 15 évesen került a városba, ahol későbbi apósa zenekarában játszott, majd 24 évesen saját zenekart szervezett, és elhagyta Kaposvárt –, megemlítik romantikus szerelmi kapcsolatát egy belga hercegnével, és azt is, hogy művészetén kívül a róla elnevezett sütemény is kontinensszerte híressé tette. Az emléktáblát a tervek szerint májusban a Festők városa fesztivál keretében avatják fel.
A Rigó Jancsi néven közkedveltté vált habos süteményt a muzsikus és egy belga hercegné annak idején nagy botrányt kavart szerelmi kapcsolatának és egy pesti cukrásznak köszönhetik az édesszájúak. A legenda szerint a csokoládéval leöntött tejszínes, kakaóhabos édességet Rigó Jancsi kérésére készítette el cukrász barátja, és a szerelmesek kapcsolatát volt hivatott kifejezni. A sütemény gyorsan népszerű lett, édes íze mit sem változott az idők során, ám a hozzá fűződő romantikus történet keserű véget ért. Az Európa-szerte ismert muzsikust, aki zenekarával fellépett többek között Londonban, Párizsban, Bécsben, és eljutott Amerikába is, egy évtized és jó néhány millió elköltése után – a hercegtől elvált és Rigó Jancsival annak válása után házasságot kötött – Claire Ward elhagyta egy olasz pincér kedvéért, majd hozzáment egy szintén olasz hotelportáshoz. Rigó Jancsi ezek után lecsúszott kocsmazenészként tengette életét Európa nagyvárosaiban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.