Új néven jelentkezik az önkormányzati választásokon a Demokrata Liberális Párt, a Közösségért Polgári Egyesület színeiben indítják jelöltjeiket.
A döntés hátteréről Dan Manolăchescu megyei pártelnököt kérdeztük, aki elismerte, azért választották ezt az utat, mert nagy méreteket öltött a DLP-vel szembeni ellenszenv, Háromszéken azonban többnyire olyan emberek képviselik a pártot, akik fél-egy éve kezdték el a politizálást, és igazságtalannak érezték, hogy ők szenvedjék meg mások ballépéseinek következményeit. A szövetséget a Pro Európa Roma Párttal közösen hozták létre, de tagja még több civil szervezet, és számos függetlent sikerült maguk mellé állítaniuk – mondta el Manolăchescu. Nem indult ő sem, példát is kívánt mutatni, és bevált az elképzelésük, a régi "nagyöregek" sem jelennek meg a szövetség jelöltjei között, nagyon sok a fiatal, új emberük, akik nem annyira politizálni akarnak, inkább közösségükért tennének. A Bodza-vidéken többnyire független polgármestereket támogatnak – mondta el a DLP megyei elnöke. (-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.